Ellentétes életrajzok: 600 millió = 3 x 200 millió
Különös világban, különös országban, különös időket élünk. Akkor szembesülhetünk legfőképpen ezzel a körülménnyel, amikor a képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra kerülnek. Ami általános közröhejt vagy döbbenetet szokott honfitársainkból kiváltani. Vegyük például rögtön kiváló – az országban két hét alatt rendet teremtő, s ennélfogva lassan immár két esztendeje közbiztonsági szempontból minden tekintetben a legnagyobb rendben lévő – belügyérünk vagyonnyilatkozatát.
Pintér a volt izraeli nagykövettel - kaphatott néhány jó tippet, hogyan lehet eredményesen forgatni a pénzt...
Summázva a lényeget: Pintér Sándor 22 ingatlannal, 600 millió értékű befektetéssel és másfél milliárd forintnyi kintlevőséggel rendelkezik. Ja, pardon, ki ne felejtsük lajstromunkból: s egy nagyon értékes, 17 esztendős Wartburg típusú személygépkocsival. Nem vonjuk kétségbe a belügyi főpandúr tisztességét, nyilván fáradságos és izzadságos, áldozatos munkával tett szert eme szolid kis vagyonkára. Tudjuk, több vállalkozást menedzselt, az egyiket éppen a szemkilövető droidjaival ártatlan embereket viperáztató, tonfáztató, összerugdostató Gergényi Péter budapesti főkapitánnyal. Ezen túl, nyilván a kiemelt rendőri vezetői javadalmazását is példás előrelátással beosztva, puritán módon takarékoskodva élt, s lám, mindezeknek meg is lett a jutalma: a fentebb említett kisebbfajta vagyon birtoklása.
A nap másik híre, hogy 10 évi fegyházbüntetéséből kiszabadult a sátoraljaújhelyi fegyintézetből Ambrus Attila, közkeletű nevén a „viszkis rabló”. Az ő bűne az volt, hogy 46 rendbeli fegyveres támadással 7 év alatt 200 millió forintot rabolt. Eredetileg a Legfelsőbb Bíróság 17 évi letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta, de jó magaviselete okán szabadulhatott időnek előtte a bv-műintézményből.
Az egész történet olvastán – megfoghatatlanul és érthetetlenül, talán csak Freud mester által analizálható módon – egy korának viszonyait kiválóan ismerő francia klasszikus, Honoré de Balzac Goriot apó című művének cselekménye pergett le előttünk, annak is az a mozzanata, amelyben a szegény, de nagyon ambiciózus joghallgatónak, Rastignacnak a mentora, a bűnöző és az alvilág kasszáját kezelő Vautrin tanítványát efféle életbölcsességekre oktatja, hogy kora társadalmának labirintusában megtalálja a helyét:
„Jogom van, hogy így beszéljek a világról, mert ismerem. Azt hiszi, ócsárlom? Szó sincs róla. Ilyen volt mindenkor. A moralisták sohasem fogják megváltoztatni. Az ember tökéletlen lény. Néha többé-kevésbé képmutató, s az együgyűek ilyenkor azt mondják, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen. Nem vádolom a gazdagokat a szegények kedvéért: az ember ugyanaz fent, lent, középen. E magasrendű állatok között mindig akad tíz kemény legény, aki fölébe helyezkedik mindennek, a törvénynek is; én is közéjük tartozom. (…) Vesse meg hát az embereket, és keresse meg a törvény hálóján a rést, amelyen át ki lehet bújni. A látható ok nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bűn, amely feledésbe ment, mert ügyesen követték el”.
Ez a tanácsa tehát Vautrinnek, az alvilág pénztárosának a gátlástalan társadalmi érvényesülésre és karrierre. Végezetül Balzac művének, amely az Emberi színjáték része, legpikánsabb és fantasztikusabb, legéletszerűtlenebb része a befejezés: Vautrin Párizs rendőrfőnöke lesz, s e köztiszteletnek örvendő pozícióból megy nyugdíjba. Miket nem talált ki határtalan képzelőerejével ez a nagy klasszikus realista francia…
Lipusz Zsolt
További részletek: http://kuruc.info/r/7/91444/#ixzz1l3szgggD
