2015-01-04

Rákkeltő alumínium port, cinket és báriumot permeteznek a levegőbe.


dns

Rákkeltő alumínium port, cinket és báriumot permeteznek a levegőbe.



Sajátos vízipisztollyal bővült az angol rendőrök fegyvertára: olyan eszközt is használnak, amely egyedi DNS-t tartalmazó vízsugarat lő ki.
Ez újabb példa arra, hogy a DNS-t a hatóságok egyre szélesebb körben használják azonosításra. Egészen másról van szó, mint amikor a tetthelyen, például bőrdarabkák vagy testnedvek formájában ott hagyott DNS mintája segíti a gyanúsított azonosítását. Újabban az örökítőanyaghoz hasonlóan egyedi, de mesterséges molekulákat alkalmaznak tárgyak, személyek megjelölésére is. Ezek további fajtája a DNS-köd, amelyet az amerikai Applied DNA Sciences fejlesztett ki. A füstbombára emlékeztető szerkezettel a levegőbe küldött anyag egyedi DNS-láncokat is tartalmaz, és láthatatlanul beborítja az ott tartózkodókat. Ezt nagyon nehéz lemosni a ruházatról vagy a testről. Akár hetekkel később is azonosítani lehet, ha valaki részt vett egy tüntetésen vagy zavargásban, mert pontosan nyilvántartják, hogy egy adott DNS-szekvenciát mikor és hol alkalmaztak. A jelölés ibolyántúli fényben látszik is, ezzel tovább könnyítve a gyanúsítottak azonosítását. Kereskedelmi forgalomban is kaphatóak már tárgyakra (például kilincsre) kenhető DNS-krémek, amelyek láthatatlanul megjelölik azt, aki hozzáér. Link

CHEMTRAIL-csíkok!
Nézze meg, hogy alakítanak át egy utasszállító repülőgépet méreg permetező gépezetté:
(A világ összes repülőgépe egyszerre megtekinthető és minden adatot megtudhatsz a repülőkről, az útirányról és még a földet is megtekintheted a pilótafülkéből. Itt a weboldal:Kattints >  Flightradar24 )
Ezek a csíkok nem a normál repülőgép forgalomból tevődnek össze.
Flightradar24-en mindig meg lehet tekinteni, hogy hol milyen repülőgép repül a világban, vagy éppen a fejünk felett.
CHEMTRAILÉrdekes, hogy ezek a gépek mindig akkor jelennek meg, amikor a családok az idejüket a szabadban töltik.
Magyarországon nem beszél a média a CHEMTRAIL kivizsgálásáról, a CHEMTRAIL elleni tüntetésekről. Pedig hatalmas kárt okoznak ezek a repülőgépek. Egyesek szerint Csernobil ehhez képest játék volt.A megdöbbentő, hogy a legmérgezőbb nehézfémekkel támadják az emberi szervezetet.
Mik ezek? Alumínium, cink, stroncium, bárium.
Flightradar 24 nem is látja őket a legtöbbször.
Egy kis anyag, amelyet a fb-n találtam, jól elmagyarázza, amit erről tudni kell!
Ahhoz, hogy megértsd, kell némi fizikai, elektronikai, és kémiai alapismeret, de csak minimális. Nem tudom, ezekkel mennyire rendelkezel, így kiindulok a 0-ról.
Kezdjük először is 2 általános iskolai kísérlettel.
- Emlékszel arra, amikor fizika órán rövidre zártatok egy lapos elemet, és egy iránytűt raktatok a drót mellé? Mi történt az iránytűvel? ráfordult a drótra. Ergo, az a vezeték, amiben áram folyik, mágneses mezőt indukál maga köré. Ezen az elven működik a transzformátor is. – A másik kísérlet, amikor vasreszeléket szórtatok egy papírlapra, és mágnest raktatok alá: Mi történt a vasreszelékkel?
Berendeződött a mágnes erővonalaiba. Na ugyanígy ugyanezek a mágneses erővonalak a föld körül is megvannak. Erre épít a feng shui is, meg ezt használja ki a HAARP is.
Azt gondolom, sejted, hogy alakul ki a felhő, a föld párolgásából. Eddig tiszta. S abból a villám úgy, hogy a felhő aljába tömörülnek a pozitív részecskék, a földön, legyen – az akár egy fa, egy villámhárító, egy antenna torony, vagy bármi ami vezetheti az áramot- annak a felszínén összetömörülnek a negatív részecskék, és kész a villám. Hasonlóan, mint ahogy a hegesztő működik, csak itt nem pár mm, esetleg pár tized milliméter, hanem több 100m van a talaj, és a felhő között.
Na most az volt a kérdésed, hogy mi köze a chemtrail-nek a csúnya felhőkhöz. A chemtrail fő összetevője alumínium, és bárium. Mindkettő fém, de amíg az alu taszítja a vizet, addig a bárium megköti. Tehát annak függően, hogy most szaharai aszályt, avagy heteken-hónapokon át tartó esőzést akarnak-e produkálni, vagy az alumínium a több benne, akkor taszítja a felhőket, vagy a bárium, akkor meg magához vonzza.
De nézzük közelebbről ezt a chentrail-t. Az alumínium, és a bárium, mint nano részecskék vannak jelen benne, tehát egy-egy ilyen szemecske nano milliméter átmérőjű. S amikor a fejlécben is látható chemtrail-t kihúzzák az égen, ez úgy viselkedik, mintha egy hosszú-hosszú drótot húznának ki. Amibe már csak áramot kell vezetni (hasonlóan, mint amikor a lapos elemet rövidre zártátok) és már meg is van a mágneses tér a chemtrail körül.
De hogy kap áramot a chemtrail?
Na itt jön képbe a HAARP,
– Ami lehet egy rövidítés: High Frequency Active Auroral Research Program, azaz magyarul „nagyfrekvenciás aktív ionoszféra-kutató program”-ot jelent.
Általában ez van a köztudatban, a sok birkának ezzel mossák az agyát.
– de ha a HAARP szót nézed, az hárfát jelent magyarul. Ami szintén utalhat a HAARP-ra, mint az a sok-sok chemtrail csík, ami húzódik az égen, mint a hárfa húrjai.
haarp-map1
Bár ez az a berendezés, ami áramot vezet a chentrail-be. S már csak a frekvenciával, és a teljesítménnyel kell játszadozni, hogy most éppen mit akarok vele elérni:
– Szaharai aszályt?
– Monszun esőt?
– Földrengést?
– Tornádót?
– Esetleg az emberek agyát/gondolkodását manipulálni?
Na de mindezek után kanyarodjunk vissza a csúnya felhőkhöz. Tehát a HAARP áramot vezet a chemtrailbe, és annak függvényében hogy most az alumínium, vagy a bárium több benne, vagy vagy taszítja a felhőket, vagy magához húzza. A többit meg már végzi maga a természet….
Sokan azt hiszik megfáztak és “náthásak”.meg “influenzásak” pont ilyen tüneteket okoz. Torokkaparás, könnyezés, fejfájás.. stb…
Azt állítják a szakértői a témának, hogy a népesség csökkentés a célja a permetezéseknek.
A méreganyagok 7-10 napig a légkörben keringenek. Ha az eső esik sokkal hamarabb. Rákot okoz a leggyengébb immunrendszerek esetében már 4-6 hónap alatt!
A nehézfém raktározódik a szervezetben, amik sehogy sem kerülnek ürítésre. A veséken és a bélrendszeren át nem távoznak belőlünk, nyirokrendszerünk pedig nem győzi, így érthető, hogy elraktározódnak.
A fémek lerakódnak szerveinkben, a gerincben, valamint az agyban. A nehézfémek a szervezetbe jutáskor szinte azonnal reakcióba kerülnek és vegyületeket hoznak létre.
Nem kizárólag a belégzéssel jut be a legtöbb nehézfém, hanem az étellel (zöldségek, gyümölcsök, stb…)
Az idegrendszerre is mérgező hatása van az alumíniumnak, mert megváltoztatja a vér-agy gát működést.

2014-11-16

ARANYFEDEZET





A Világbank informátora azt állítja, hogy a dollár össze fog omlani, és helyére egy új, aranyfedezetű valuta lép


Karen Hudes, a Világbank informátora szerint az amerikai dollár be van állítva az összeomlásra, és a helyébe egy új, kamatmentes, aranyfedezetű valuta kerül kibocsátásra.

Hudes jogászként dolgozott a Világbank jogi osztályán, akit nemrég újból visszahelyezett állásába a Világbank igazgatótanácsának 188 pénzügyminisztere.

A Russia Today egyik interjújában Hudes kijelentette, hogy "170.500 tonna arany van letétben a Hawaii Bankban, 130.500 tonna az AMEX-ben Hongkongban, plusz 150.000 tonna a Szingapúri Fejlesztési Bankban, vagyis összesen 451.000 metrikus tonna. Van további 100.000 tonnát meghaladó arany mennyiség más amerikai bankokban."

1950-ben Ferdinand Marcos ezt az aranyat egy titkos bizalmi alapban tartotta 50 évre, "így az összes követelés a világ vagyonából törvényi korlátozás alá esett, ami lényegében azt jelenti, hogyha valaki azt állítja, hogy ebből valamennyinek a tulajdonosa, de nem volt képes ellenőrzést szerezni felette 50 évig, akkor elvesztette a követelését. A cél az volt, hogy az összes eszköz, melyet az emberiség kezelésébe adtak át, elérhető legyen mindenféle versengő követelés nélkül, mikor az 50 év lejárt. Ez az 50 év 2005-ben ért véget."

A vagyonkezelői alap meghatalmazott aláírója Wolfgang Struck.

Hudes kijelentette, hogy "Tekintettel arra, hogy a papír valuták bizonytalan helyzetben vannak, fokoznunk kell a munka elvégzését, és a vagyonkezelői alapból az aranyat gyorsan át kell adnunk az emberiség javára, mielőtt összeomlanak a papír valuták."


<iframe width="460" height="259" src="//www.youtube.com/embed/TxFOrB9_rb0" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Kik tartják vissza a folyamatot?

Hudes szerint a főáramú médiát már fevásárolták a bankok, amely késlelteti az információk nyilvánosságra hozását az alternaítv médián kívül. Az alternatív híreken kívül az emberek használják a közösségi médiát, mint a Twitter és a Facebook az információszerzésre. "Egyre többen tisztában vannak azzal, hogy a bankok igyekeznek megakadályozni az embereket a jólét megszerzésében, melyre jogosultak."

Annak ellenére, hogy visszahelyezték pozíciójába, Hudes elismerte, hogy nem tud bemenni a Világbank épületeibe, mert "a banki kartell felbérelt, vagyis tulajdonosa egy biztonsági cégnek, amely nem enged be, bár sikerült bejutnom az október 10-i (2014) ülésre, amikor is találkoztam három delegációval. A svájci, az orosz és a német küldöttséggel megbeszéltük, hogy hogyan vegyük rá a bankokat, hogy kövessék a banki törvényeket."

"Számos koalíció alakult, mint például a BRICS országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika), és a 77-ek Csoportja (gyakorlatilag 130 fejlődő ország), hogy segítsék ezen arany alapok kibocsátását az emberiség számára."

Az Egyesült Államokban azok az állampolgárok és helyi önkormányzatok, akik megértik, hogy a banki kartell valami olyasmit tett, amit "az állam foglyul ejtésének" neveznek, erre Hudes azt mondja, hogy "Sikerült elég hivatalnokot megvesztegetniük, hogy ahelyett, hogy nyilvánosan eleget tettek volna a kötelességüknek, a banki kartell érdekeit szolgálták."

Az Egyesült Államokban Hudes együtt dolgozik a "County Executives of America"-val, (1) és kijelentette, hogy "vállalták az Egyesült Államok aranyának szétosztását az állampolgárok nevében ebben a 'Globális Adósságlétesítményben', és most próbáljuk helyettesíteni a papír valutát, amit a Federal Reserve bocsátott ki." Hudes hozzátette, hogy az új pénznemet a pénzügyminisztériumnak kell kiadnia, nem a Fed-nek, és kijelentette, hogy nem lesz semmiféle kamat (adósság) az új valután. Más szóval kamat felszámítása többé nem lesz tolerálható egyetlen országban sem, amikor ezek a források felszabadulnak.

"Amikor Ferdinand Marcos az aranyat elhelyezte a Globális Adósságlétesítményben, megállapodott bizonyos intézményekkel, hogy ott legyenek annak biztosítására, hogy az arany az emberiség javát szolgálja, amikor szétosztásra kerül, és ezek az intézmények a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap."

Hudes kijelentette, hogy ennek az aranynak a nagy része a Fülöp-szigeteken található, és az amerikai hadsereg őrzi a területet. Wolfgang Struck jelezte, hogy néhány helikopter aranyat szállított el a területről, így Hudes keresetet nyújtott be az Általános felügyeleti igazgatóval Okinawában arról, hogy az aranyat a londoni Lloyd's és a Lincoln biztosító biztosította. Hudes követelése szerint "bármilyen ellopott arany vissza fog kerülni, és bárki rendelte el az arany elszállítását, felelősségre lesz vonva."

Mik a jelenlegi kihívások?

Hudes kijelentette, hogy több kihívás is van, mielőtt az új pénznem kibocsátásra kerül:

1. A valuták gyors cseréje
2. A bankok felvásárolták a főáramú médiát, és félretájékoztatják az embereket a helyzetet illetően

Hudes kijelentette, hogy a Federal Reserve bankjegyek "össze fognak omlani, és szisztematikusan semmit sem lehet utána tenni, miután megtörténik."

Az amerikai hadsereget is hátrányosan fogja mindez érinteni. "Ha a papír valuta összeomlik, nem lesz mód arra, hogy a hadseregnek fizessenek."

Hudes e-mail Wolfgang Struck-tól

2014 november 3-án Hudes egy e-mailt kapott Wolfgang Struck-tól:

"Ez érdekes hír abban az értelemben, ahogy Karen Hudes vezeti azt a csoportot, amely felváltja a tartalék valutákat a közelgő összeomlásuk előtt egy békés átmenetben monetáris megállapodásokon keresztül, melyről a világ nem tud. Az utolsó mondat így szól: Fokozott érdeklődéssel fogjuk figyelni, mivel legcsekélyebb ötletünk sincs, hogyan lenne ez megvalósítható."

Hudes válaszolt azt állítva, hogy "a világ tud a monetáris megállapodásokról" hozzátéve, hogy a hatalmon lévők még mindig a hamis valóságot ábrázolják a főáramú médiában.
<iframe width="460" height="259" src="//www.youtube.com/embed/ro4cR-cmkvk" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Az új pénznem

Hudes szerint az új valuta ilyen lesz:

"Az arany nagyon vékonyra lesz nyomva, és egy műanyag borítással lesz ellátva, ami úgy fog működni, mint a papír valuta, kivéve, hogy az arany értéke egyenlő lesz a valuta megadott értékével." Az arany ára a történelmi áru és szolgáltatási kosár, valamint a főbb devizák használatával lesz kiszámolva az adott időben, tehát lesz egy abszolút egyenértékű valódi értékkel bíró valutánk, bármi legyen is az, amire ezt a pénznemet használják. Valamint helyi valuták lesznek, és már nem fognak a devizák irányítani bennünket, és nem fogunk kamatot fizetni az ország adósságáért egy csalásban."

"Ez egy verseny. Ha nem cseréljük le ezt a hamis, relatív papírpénzt egy értékessel, akkor egy következő sötét korba lépünk. Van egy koalíció, amely megérti ezt, és ez a koalíció sokkal erősebb, mint a banki kartell."




FORRÁS
http://www.ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/11/a-vilagbank-informatora-azt-allitja.html#.VGj4EjSG_iV

2014-10-15

REZGÉSEK

 Tudatemelő rezgések
A szeretet rezgése - 528 Hz
Dr. Ken Horovitz szerint az 528 Hz rezgés az a csodálatos frekvencia, mely helyreállítja a sérült DNS-t. A szeretet speciális hangzását és színét látjuk a képen. A megfelelő rezgés közvetítése segít azonnal kinyitni a szívedet, benne a békességet és az 528 Hz rezgésű szeretet szignál sietteti a gyógyulási folyamatot.
  A tudatbővítés rezgése - 741Hz
 A 741Hz rezgés az ébredő intuíció és a bővülő tudat frekvenciája.  A rezgés közvetítése segíti tudatod kitágítását az ébredő intuíció befogadásához.  

A lelki ébredés rezgése - 852Hz
Ez a rezgés a te szeretetteljes spiritualitásod ébredésében segít. A lelki ébredés folyamatában levők számára nagy segítség ez a fajta rezgés, különösen meditatív állapotban hallgatva. A 852Hz rezgés, mint lélektuning, valójában csodákat művel a személyes jólétedben.
Tobozmirigy aktiváló rezgés - 936Hz
A tobozmirigy embernél az agy közepén, a két félteke között elhelyezkedő parányi mirigy, mely a "harmadik szem" biológiai szerve. A felemelkedési folyamatban nagy szerepet játszik, ezért aktiválása rendkívül fontos.



2014-01-12

Megdöbbentő tények.

Megdöbbentő tények.  Régészet.

Ön mit gondol, mi lehet a magyarázat?

 


A 20-21. században régészek, kutatók olyan meghökkentő és döbbenetes leletekre bukkantak, amelyek az ember őstörténeti múltjával kapcsolatban megváltoztathatják a történelmet, mégis, a jelen tudósainak többsége számára elfogadhatatlanok. A tudósok tehát tudnak a hihetetlen bizonyítékokról, ám azokat elhallgatják, nem publikálják a nagyközönség és a nemzetközi közvélemény számára. Ha véletlenül mégis szóba kerülnek, a tudósok tévedésről, vagy szándékos hamisításról beszélnek. Pedig általában azok, akik rábukkannak egy-egy ilyen hihetetlen leletre, többször ellenőrzik eredményeiket, hiszen maguk is tisztában vannak azok rendkívüliségével.

Nem is olyan régen, hatalmas szenzációt okozott, amikor Moszkvában, az ottani paleontológiai múzeumban bemutattak egy az őstörténeti korból származó bölénykoponyát. Az állat homlokcsontján található kicsiny, kerek nyílás ugyanis megdöbbentően hasonlít egy golyó ütötte lyukra. A koponya korát tudósok legkevesebb négyezer évesre becsülik.

A délkelet-afrikai Zimbabwében folytatott ásatások során felszínre került egy negyvenezer éves emberi koponya, amelyen hasonló lövésnyom látható. Sőt, a koponya hátsó részén lévő szétroncsolódott csontok arra utalnak, hogy a lövedék áthatolt az agyán, majd a másik oldalon távozott. Ebben a történetben csupán az a furcsa, hogy a 16. századig, elvileg nem léteztek lőfegyverek.

Az 1900-as évek második felében, dél-afrikai bányászok sok száz fémgolyót találtak, melyeket a 2.8 milliárd évvel ezelőtt kialakult üledékes rétegben fedezték fel. Akkoriban pedig – a tudomány mai állása, vagy állítása szerint –értelmes élet nem létezett a Földön, és egyáltalán semmi nem élt a sekély tengerfenéken vegetáló növényeken kívül. Márpedig nem valószínű, hogy a fémgolyók maguktól jöttek létre.

Előkerült egy amerikai lelet is, mely szintén ellentmond a hivatalos álláspontnak. Paleontológusok éppen egy masztodon csontjait ásták ki, amikor legnagyobb meglepetésükre, egy méternyire a csontok alatt, széles, kőből épült útra leltek, amely gondosan kifaragott, pontosan egymáshoz illesztett kőtáblákból állt.

1891-ben egy Morisonville-i amerikai asszony, szénlapátolás közben, gazdagon díszített arany nyakláncra bukkant. A szénrögöt összetörve, először a középső láncszemek kerültek napvilágra, majd a nyaklánc mélyebben fekvő rétegei is. Vagyis a láncnak már a szén kialakulásakor, mintegy 200 millió évvel korábban ott kellett lennie.

A 20. század végén találták Skóciában azt a szöget, mely egy gránittömbbe volt beágyazódva. Ez az egyértelműen emberi kézzel készített fémszög, legalább 600 millió éves, ugyanannyi, mint az a fadarab, melyet hasonlóan kőbe ágyazódva találtak Németországban. 600 millió éve azonban még nem voltak fák, így érthetetlen, hogyan alakult ki.

Továbbá, számos helyen több millió éves emberi csontokat találtak: nem voltak ritkák a 30-40 millió éves csontvázak sem. Mai tudásunk szerint 30 millió éve még nem is létezett az ember. Akkor mi a magyarázat? Egy amerikai ásatás során több esetben kerültek elő porcelánok és különböző kerámiák is. Nem valószínű, hogy ezeket a Herendi porcelángyár készítette, ám mégis emberi kezek nyomaira utalnak. Honnan hát az akkori tudás? Sőt! Honnan az akkori ember? Ám ha tovább megyünk, fel kell sorolnunk a különböző kultikus kőépítményeket is, már ha részben, vagy szorosan kapcsolódnak a témához: a Húsvét-szigeteki szobrok, a piramisok, Stonehenge, csak hogy néhányat említsek…

A mai elméletek egy része szerint – ha nem is mindenben, de legalábbis részben –, felvetődik a földönkívüliek szerepe – már ami a fejlődést illeti. Erre több dolog is utal. Ha a hihetetlen és döbbenetes leletek igazak – akkor az arra enged következtetni –, hogy a történelemben és őstörténetben nem úgy zajlott le minden, ahogyan azt a tudósok és a szakemberek megírták. Több helyütt, főként a távoli múltban, nagyon-nagyon sántít a jelenlegi elmélet és tudásanyag. Ezzel mindenki tisztában van, mégsem tesz senki semmit a jelenlegi álláspont felülírására, sőt, mivel a fent említett furcsa, de igaz leletek rendkívülisége annyira hihetetlen és irracionális, ezért a velük kapcsolatos híreket elhallgatják.


ujasz.hu - tudnodkell.info

A régészeket is segíti a modern technológia.

Rendkívüli leletre bukkantak a régészek.
phaisztoszi korong esetében még a keletkezés dátumát sem tudták pontosan belőni. A furcsa agyagtárgyon olyan jelek láthatók, amelyek nem egyeznek más, a történelemben előforduló jelekkel.
Különös leletre bukkantak a régészek
Ősi tikok a kínai sírokból
http://www.kultur...i_sirokbol 

Kiderült, honnan erednek a rejtélyes kőkörök
http://www.origo....terol.html 

Rendkívüli szorzótáblára bukkantak kínai régészek
http://hvg.hu/vil...ntak_kinai 

Nagy mennyiségű fáraókori zsákmányra lelt az egyiptomi rendőrség
http://www.galamu...ra_lelt_az 

Azték áldozati koponyatartót találtak Mexikóvárosban
http://www.mult-k...kovarosban 

Ásatások Hebronban
http://nepszava.h...hebronban/ 

BOR A BRONZKORBÓL
http://gepnarancs...onzkorbol/ 

Pécsi Arcok - Kárpáti Gábornak a prágai tavasz söpörte el a diplomáját
http://www.pecsiu...diplomajat
POSTA





2013-11-16

Haveri találkozó*

fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/1450126_582195971854239_1007581028_n.jpg

„Haveri találkozó, némi szexeléssel” – durva tabló a mai kamaszokról.


Meglopta a kínai boltost egy debreceni rendőr.


Mégegyszer 4 év! / Mégegyszer 4 év?


EZT KÜLDÖZGETIK EMAILBA 

Tudja-e Ön, hogy mit tett Orbán Viktor kormánya 2010 óta?

- rezsicsökkentés: 20 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára,
- valamint a csatorna, a víz és a PB gáz, a szippantás és a kéményseprés díja,
- negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint idén,
- ebben az évben már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér,
- 1300 gyógyszer ára csökkent 2011 óta,
- a családi adókedvezmény 230 milliárd forinttal támogatja a gyermeket nevelőket,
- 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
- adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
- 2010 óta több mint 5 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma,
- 2013-ban 56 ezer emberrel több jutott munkához, mint az előző évben,
- a kis- és középvállalkozások társasági adója 19-ről 10 százalékra csökkent,
- a nők 40 év munkaviszony után teljes összegű nyugdíjban részesülhetnek,
- Erzsébet-program: 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
- az idén 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
- jövőre már törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól,
- 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
- 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
- a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta 24 500 forinttal nőtt a minimálbér,
- 2014-től feleannyi politikus lesz Magyarországon, mint 2010 előtt,
- ingyenessé válik a készpénzfelvétel,
- a Munkahelyvédelmi Akció 300 milliárd forinttal segíti közel egymillió ember munkahelyének megőrzését,
- Magyarországnak már nincs IMF tartozása,
- a kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
- a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány 28 ezer szegény családot támogat,
Adjunk az Orbán – kormánynak még 1 X 4 évet! 
Szavazzon 2014-ben Ön is a biztonságra, a szebb, boldogabb jövőre! 
Honfoglalás 2000 Egyesület – Kérjük: másolja, adja tovább az összeállítást


...lehet vitatkozni, kitárgyalni, érveket és ellenérveket felsorakoztatni. Hétvégi gyakorlat!
HA HA HIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII


ÉS A VALOSÁG  EGY RÉSZE
Kimaradt a felsorolásból, hogy mind a 4 év a hollokosztnak volt szentelve. Új zsinagőgék építésére kezdtek, a tagadást törvénnyel büntetik.
Az elszámoltatás nem úgy sikerült, mint tervezték. Sorra jönnek ki a fogvatartásból kiemelkedően nagy gazdasági büntettel meggyanúsítottak.
A termőföldek elosztásával is komoly gondok vannak.
A gyerekeinktől elvett nyugdíjmegtakarítás még mindíg nincs az állami nyugdíjszámlán hivatalosan és számszerűen nyilvántartva.

*********************************************************************

-A cigányok rejtett erőforrások.

-A zsidók isten ajándékai.

-Akit lehetett azt az út mellett hagyták.

- A törvényt megszavazták hogy (külföldiek) zsidók is vásárolhatnak földet.

- Az oktatásban bevezették a cigány-zsidó "kultúra" taníttatását, annak ellenére hogy senki nem kíváncsi rá. (A magyarról még foltokban sem hallani.)

-2014-tól állítólag be akarják temettetni az ásott és a fúrt kutakat.

"a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány 28 ezer szegény családot támogat "

- Az adófizető magyarok pénzén lakatják jól cigányokat.

-Újabb zsidó népirtó oltást vezettek be.

"a nők 40 év munkaviszony után teljes összegű nyugdíjban részesülhetnek"

A férfiaknál ezt is emelik.

- Két hét alatt rendet tettek, de növekedett a bűnözés.

-állami és kormányzati szinten növekedett a korrupció.

Soroljam még?
  Kedvesi

Ezek szerint talán eltévesztették a kötelező megbízatásukat, vagy 24. éve nem tudják melyik ország parlamentjében garázdálkodnak?
s_*_figyu Hé, ez ám Magyarország!!
COMMENT


Kedve




2013-11-11

Idegen lényt talált a KGB az egyiptomi piramisoknál 1945-ben? – képek, videó



A KGB egyik titkos projektje az ISIS volt, amely az 1945-ben történt eseményeket tartalmazza.

Előkerült egy videó felvétel, amely az ISIS részét képezi az egykori KGB aktákon belül.
A titkos felfedezés pedig egy Egyiptomban a Gizai piramisok feltárásakor 1945-ben a sír egy idegen „múmiát” rejtett, amely egy földönkívüli lény volt. Az idegen egy szürkéhez hasonlított és két méter hosszúságú volt.
Mummia_Osiride2
Az ISIS projekt részét képezte egy titkos szovjet dossziénak, amely azt feltételezte, hogy Egyiptomot földönkívüliek alapították Kr.e 10500 körül. Az egyiptomi mitológiában Osiris volt az első fáraó, aki meghalt, 
majd felesége, Isis által feltámadt a halálból. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy Osiris nem egy földi személy volt, hanem idegen, aki az emberiséget belevezette a civilizációba.
9990-isis-4
Halála után mumifikálták és titkos helyen temették el. Aztán a KGB emberei felfedezték és innen kapta az ISIS –projekt a nevét.
Amikor a szovjetek kinyitották a sírt, sokan meghaltak, de nem tudták kideríteni, hogy mitől. A kevés megmaradt ember viszont nemcsak a testet tudta megvizsgálni, de technológiai berendezéseket is találtak a helyszínen, amelyek nem a Földről származtak.
9990-isis-2
Emiatt a projekten dolgozó néhány ember egy külön csoportot hozott létre, amely szektaként kultikus módon istent földönkívüliként tisztelte, aki majd segít nekik átvenni az uralmat az emberiség fölött.
A KGB a kutatást folytatta az 1950-es és 60-as években is, az ISIS –projekt vezetője pedig maga Nyikita Hruscsov lett.
A kutatás eredményeinek leírásában pedig szerepelt egy egyiptomi szarkofág felfedezése, amely egy humanoid múmiát tartalmazott, aki Kr.e 10500-ban érkezett Egyiptomba.
A furcsa eseményről egy egyiptomi lapban Rose El- Yussuf is írt, a Nagy Gizai Piramis cím alatt.
Az 1988-ban megjelent cikk szerint egy francia egyiptológus, Louis Caparat fedezte fel a titkos szobához vezető ajtót a Kheopszi Nagy Piramisban (a fáraó igazi neve Khufu volt). A helyiségben pedig egy óriási dobozt talált, amelyben egy földönkívüli humanoid volt. A lény első látásra nem tűnt halottnak. Caparat pedig egy papiruszt is talált, amelyen azt olvasta, hogy az idegen és Khufu fáraó megegyeztek, hogy a földönkívüli lény egy nap visszatér a Földre a fajtársaival együtt.
Emellett a humanoid azt is kérte a fáraótól, hogy építsen egy nagy piramis formájú emléket, amelyben elhelyezik a szarkofágot.
Caparat ezek után felvette a kapcsolatot egy spanyol kollégájával, a biológus Francisco de Bragával. Arra kérte, hogy jöjjön Egyiptomba vér- szövet- és sejtvizsgálat miatt, hogy a DNS alapján kiderüljön, hogy földönkívüli-e a lény.
A_la_mummia_del_visit_
Ám amint Braga megjelent Kairóban, a hatóságok letartóztatták, majd gépre téve visszaküldték Spanyolországba.
Végül az egyiptomi cikk szerint az állítólagos földönkívüli testét az egyiptomi katonai hírszerzés őrizte egy titkos laboratóriumban.
A KGB pedig állítólag egy másik szobát talált, a tudás helyét, amely az emberiség kihalásához is vezethet. Ezért úgy döntöttek, hogy zárva tartják, és felhagynak a projekttel. A szobát zárva tartották és az ásatás nyomait eltüntették.
Az emberek, pedig akik részt vettek a projektben, mind megőrültek vagy meghaltak. A KGB nem engedte kiszivárogtatni a történteket, ez továbbra is rejtve maradt.
Itt látható a videó az egyiptomi felfedezésről :
A második videónál az elején szöveg van, a lényeges rész 3:15-nél kezdődik
(anno2012secretsstories)