csak most jön a java!
A válság során az alapvető globális feszültségek, aránytalanságok nem oldódtak meg, a spekuláció tovább fújja a pénzlufikat. Farkas Péter, az MTA VKI főmunkatársa válaszol a Pénzcsinálók.ro honlapján.Korábbi cikkünkben már taglaltuk egy esetleges újabb világválság kialakulásának esélyeit, és annak okait. Azóta a helyzet csak fokozódott: az amerikai vezetők továbbra sem tudnak megegyezni az adósságplafon emeléséről, az európai országok eladósodottsága soha nem látott csúcsokat dönt, Görögország csődje gyakorlatilagmár biztosra vehető. Merre vezet ez a folyamat? Farkas Pétert, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének főmunkatársát kérdeztük az előttünk álló lehetséges irányokról. Az interjút két részletben közöljük.
Egyre több helyről hallani, hogy egy újabb világméretű válság van kibontakozóban. Ön szerint melyek a legkockázatosabb tényezők? Mekkora ennek az esélye, és milyen időtávon következhet be?
- Valóban, a nagy intézményes gazdaságelemzők egyetértenek abban, hogy 2011 közepére elbizonytalanodott a világgazdaság fellendülése, esetleg újabb válsághullám közeleg. Az igazság az, hogy a válságból való kilábalás kifulladásának jelei már 2010 végén jelentkeztek. Az utolsó negyedévben Európa lényegében stagnált, Japán GDP-je csökkent, és ez fokozódott a természeti katasztrófával is terhelt idei első negyedévben. Az Egyesült Államok pedig 2011 első negyedévétől lassult. A gazdasági növekedést megelőlegező beruházások is megtorpantak az elmúlt év végén, illetve a folyó év elején. Az ipari termelés 2011. első hónapjaitól stagnált az Egyesült Államokban és Európában, Japánban – a márciusi természeti katasztrófa miatt – több mint 10%-kal csökkent.
Egyre több helyről hallani, hogy egy újabb világméretű válság van kibontakozóban. Ön szerint melyek a legkockázatosabb tényezők? Mekkora ennek az esélye, és milyen időtávon következhet be?
- Valóban, a nagy intézményes gazdaságelemzők egyetértenek abban, hogy 2011 közepére elbizonytalanodott a világgazdaság fellendülése, esetleg újabb válsághullám közeleg. Az igazság az, hogy a válságból való kilábalás kifulladásának jelei már 2010 végén jelentkeztek. Az utolsó negyedévben Európa lényegében stagnált, Japán GDP-je csökkent, és ez fokozódott a természeti katasztrófával is terhelt idei első negyedévben. Az Egyesült Államok pedig 2011 első negyedévétől lassult. A gazdasági növekedést megelőlegező beruházások is megtorpantak az elmúlt év végén, illetve a folyó év elején. Az ipari termelés 2011. első hónapjaitól stagnált az Egyesült Államokban és Európában, Japánban – a márciusi természeti katasztrófa miatt – több mint 10%-kal csökkent.
Farkas PéterNem önmagában a gazdasági növekedés ütemcsökkenése a legnyugtalanítóbb, hanem azok a folyamatok és jelenségek, amelyek a gazdasági lassulást, a bizonytalanságot okozták. E tekintetben divatos például az euróövezet problémáira, a görög adósságválságra, vagy az Egyesült Államok adósságplafonjával kapcsolatos bizonytalanságokra, az ingatlanpiacok további ingatagságára, még mindig tőkehiányos bankokra hivatkozni, holott ezek csak a „jéghegy csúcsai”. A lényeget tekintve sokkal tágabb, mélyebb és súlyosabb folyamatokról van szó. Mégpedig arról, hogy a 2007-2008-ban kezdődött válság „nem vágott rendet”!
Miért lett volna hasznos a mostani válság?
- A gazdasági válságok feladata mindenkor az volt a kapitalizmusban, hogy „leírja”, megsemmisítse a jó konjunktúra idején túlságosan felhalmozott, gazdaságosan nem visszaforgatható, megfelelő profitot nem hozó tőkéket (termelési egységeket, árutömeget, likvid tőkét). A 2000-es évek nagy válsága ugyan a második világháború utáni legnagyobb megrázkódtatást hozta a világgazdaságban, de (eddig!) mégsem töltötte be teljesen ezt a feladatot. Joseph Schumpeter osztrák-amerikai közgazdász kifejezésével élve, nem teljesítette azt a „teremtő pusztítást”, amely a felesleges tőkék sok veszteséggel járó leradírozását jelentette volna. Az állami bankmentő és gazdaságösztönző csomagok ugyanis erőteljesen lefékezték a tűz terjedését. Közbevetem, hogy a mentőcsomagok nélkül pedig szörnyen pusztítóvá vált volna a válság, tehát igazán jó megoldás nem is volt a recesszió kezdetén a kármentésre.
A válság esetleges újabb elmélyülésének előbb említett veszélytényezői éppen azért fenyegetőek, mert a világgazdaság alapjai gyengék, hatalmas például ma is a felesleges, lényegében csak papíron és a számítógépek digitális jeleiben számon tartott, az optimizmus által felfújt árfolyamú tőkemennyiség.
Mi kellett volna megoldódjon, de nem történt meg a válság alatt?
- A válság során az alapvető globális feszültségek, aránytalanságok nem oldódtak meg, legfeljebb egyes területeken átmenetileg kissé enyhültek. Például:
- Az állami mentőcsomagok és a bőkezű állami pénzpolitika folytán a válsághoz vezető óriási pénzügyi lufi (reálfedezet nélküli papír-, illetve számítógépes jel-gazdaság) lényegében megmenekült. A korábbi szinten maradt például a világgazdaságban nyilvántartott spekulációs pénzmennyiség, de tovább nőtt a forgási sebessége, amit a napi forgalommal mérnek. Ez jelenleg 4-4,5 billió dollár, ami azt jelenti, hogy 12 naponta megfordul a Földünk teljes éves GDP-jének megfelelő összeg a spekulációs piacokon. A spekuláció nem hoz létre új értéket, csak újraosztja a saját javára a jövedelmeket, és egyes országok elleni támadásokkal veszélyezteti a nemzetközi pénzügyi rendszert. A nemzetközi pénzügyi piac egyéb területeit nézve, a túlfűtött tőzsdei árfolyamok és főleg az ingatlanpiacok árai ugyan valamennyire csökkentek, ezt azonban ellensúlyozták a szárnyaló nyersanyagár-buborékok és az államkötvénypiacok emelkedő forgalma – a szabad tőkék egy része ez utóbbiakba menekült.
Miért lett volna hasznos a mostani válság?
- A gazdasági válságok feladata mindenkor az volt a kapitalizmusban, hogy „leírja”, megsemmisítse a jó konjunktúra idején túlságosan felhalmozott, gazdaságosan nem visszaforgatható, megfelelő profitot nem hozó tőkéket (termelési egységeket, árutömeget, likvid tőkét). A 2000-es évek nagy válsága ugyan a második világháború utáni legnagyobb megrázkódtatást hozta a világgazdaságban, de (eddig!) mégsem töltötte be teljesen ezt a feladatot. Joseph Schumpeter osztrák-amerikai közgazdász kifejezésével élve, nem teljesítette azt a „teremtő pusztítást”, amely a felesleges tőkék sok veszteséggel járó leradírozását jelentette volna. Az állami bankmentő és gazdaságösztönző csomagok ugyanis erőteljesen lefékezték a tűz terjedését. Közbevetem, hogy a mentőcsomagok nélkül pedig szörnyen pusztítóvá vált volna a válság, tehát igazán jó megoldás nem is volt a recesszió kezdetén a kármentésre.
A válság esetleges újabb elmélyülésének előbb említett veszélytényezői éppen azért fenyegetőek, mert a világgazdaság alapjai gyengék, hatalmas például ma is a felesleges, lényegében csak papíron és a számítógépek digitális jeleiben számon tartott, az optimizmus által felfújt árfolyamú tőkemennyiség.
Mi kellett volna megoldódjon, de nem történt meg a válság alatt?
- A válság során az alapvető globális feszültségek, aránytalanságok nem oldódtak meg, legfeljebb egyes területeken átmenetileg kissé enyhültek. Például:
- Az állami mentőcsomagok és a bőkezű állami pénzpolitika folytán a válsághoz vezető óriási pénzügyi lufi (reálfedezet nélküli papír-, illetve számítógépes jel-gazdaság) lényegében megmenekült. A korábbi szinten maradt például a világgazdaságban nyilvántartott spekulációs pénzmennyiség, de tovább nőtt a forgási sebessége, amit a napi forgalommal mérnek. Ez jelenleg 4-4,5 billió dollár, ami azt jelenti, hogy 12 naponta megfordul a Földünk teljes éves GDP-jének megfelelő összeg a spekulációs piacokon. A spekuláció nem hoz létre új értéket, csak újraosztja a saját javára a jövedelmeket, és egyes országok elleni támadásokkal veszélyezteti a nemzetközi pénzügyi rendszert. A nemzetközi pénzügyi piac egyéb területeit nézve, a túlfűtött tőzsdei árfolyamok és főleg az ingatlanpiacok árai ugyan valamennyire csökkentek, ezt azonban ellensúlyozták a szárnyaló nyersanyagár-buborékok és az államkötvénypiacok emelkedő forgalma – a szabad tőkék egy része ez utóbbiakba menekült.
- Kezelhetetlenül magas továbbra is a lakosság, a vállalatok és az államok adósságállománya, amely együttesen a globális éves GDP többszörösét teszi ki.
- Arról végképp keveset beszélnek, hogy megmaradtak jelentős reálgazdasági termelő túlkapacitások is. Például a személygépkocsi gyártásban – részben a roncsprémiumok és a munkahely megtartási támogatások folytán és a fizetőképes kereslet híján – változatlanul egyharmados a világméretű kapacitásfelesleg, ami a kapitalizmus korábbi szakaszaihoz képest elképzelhetetlenül magas arány.
- Arról végképp keveset beszélnek, hogy megmaradtak jelentős reálgazdasági termelő túlkapacitások is. Például a személygépkocsi gyártásban – részben a roncsprémiumok és a munkahely megtartási támogatások folytán és a fizetőképes kereslet híján – változatlanul egyharmados a világméretű kapacitásfelesleg, ami a kapitalizmus korábbi szakaszaihoz képest elképzelhetetlenül magas arány.
- Kissé enyhült, de megmaradtak a világgazdaság strukturális feszültségei is: a legtöbb fejlett ország, beleértve az Egyesült Államok fenntarthatatlan túlfogyasztása, fizetési és kereskedelmi mérleghiánya.
- Ez utóbbi következtében a közepesen és gyengén fejlett országok ma már GDP-jük 3,5%-ával „támogatják” a fejletteket, és ebben nincs benne az adósságtörlesztés és jövedelemmenekítés több burkolt formája.
- A 2000-es években még ideiglenesen Afrika is nettó tőkeexportőrré vált a fejlettek, így az Egyesült Államok irányában. E botrányos folyamatot nevezi a szakirodalom „perverz tőkeáramlásnak”.
Milyen hamar várható tehát az újabb világválság?
- A világgazdaság ingatag helyzete újra felerősítette a válság közeli elmélyülésével, a W alakú válság lehetőségével kapcsolatos találgatásokat. Világhírű szakértők szerint is újra megnőtt e lehetőség valószínűsége a világgazdaság feszültségeinek következtében. Ilyen előhívó tényező lehet, ha például az USA technikailag fizetésképtelenné válik, Olaszország fizetőképessége erősen megrendül, az euróövezet felbomlása tényleg napirendre kerül, a túlértékelt árupiacokon koncentrálódó spekulációs tőke egyszercsak menekülni kezd és ez a buborék is kipukkan, vagy az eddigiek hatására tőzsdepánik alakul ki.
A magam részéről valamivel valószínűbbnek tartom – amennyiben az amerikai demokraták és republikánusok megegyeznek –, hogy a világgazdaság még elzötyög egy ideig. A kormányok kezében még sokféle mentési lehetőség van, az Egyesült Államok kormányzata többször ígéretett tett, hogy alkalmazni fogja ezeket. Újabb hitelekkel, újabb pénzpumpálással, egyeztetett költségvetési politikákkal feltehetően az euróövezet rendszerszerű (pl. eltérő fejlettségből adódó) bomlási folyamatai is fékezhetők, de nem megszüntethetőek.
Az újabb válsághullám elodázásának azonban ára van. A már meglevő feszültségek tovább nőhetnek: megint tovább dagadhat a pénzügyi buborék, az államok – köztük az USA – adósságai gyorsan tovább emelkedhetnek, világszerte kiéleződhetnek a kereskedelmi és fizetési viták. Emiatt a jelenlegi konjunktúraciklus csak lassú és ellentmondásos növekedést hoz, továbbá a ciklus semmiképpen sem lesz hosszú. Nem fellendülés, hanem depressziós időszak következik, hullámzó, lassú gazdasági növekedéssel és nem tarthat sokáig, talán maximum még 2-4 évig. Utána a mainál magasabb szintű problémák miatt, talán még nehezebb, vagy egyáltalán nem lehetséges az óriási zuhanás elkerülése. Miért? Mert mint most, a korábbi válsághoz vezető problémák éleződnek ki újra. Tehát tulajdonképpen időeltolással, de mégiscsak W alakú válságról lesz szó, amennyiben ez néhány év múlva valóban bekövetkezik.
Legoptimistább szcenárió szerint mi történhet?
- A kedvezőbb kimenet bekövetkezése sajnos jelenlegi tudásunk szerint igen valószínűtlen. Ha a világ vezető politikusai és gazdasági szakemberei a mainál sokkal tudatosabban végiggondolnák a világgazdasági feszültségek valódi, mélyebb okait, nagyon gyorsan, irányítottan lecsapolnák a pénzügyi tőkefeleslegeket, jelentősen korlátoznák a spekulációt, a kereslet ösztönzésével csökkentenék a termelési potenciál és a piaci kereslet közötti feszültséget és további hasonló intézkedéseket tennének, akkor talán a nagyon nagy válság megúszható lenne.
A gazdasági életet meghatározó nagyvállalkozások és befektetési alapok ebben az esetben szabályozott módon írnák le a veszteségeket, amelyek elkerülhetetlenek. Ilyen körülmények között talán hosszabb konjunktúra, fellendülési szakasz is kezdődhetne a tudatos válságmentesítés után. Valljuk be őszintén, a különérdekeket követő cégek, tőkeközpontok érdekérvényesítése reménytelenné teszi az ilyen világméretű tudatos cselekvési összefogást.
- Ez utóbbi következtében a közepesen és gyengén fejlett országok ma már GDP-jük 3,5%-ával „támogatják” a fejletteket, és ebben nincs benne az adósságtörlesztés és jövedelemmenekítés több burkolt formája.
- A 2000-es években még ideiglenesen Afrika is nettó tőkeexportőrré vált a fejlettek, így az Egyesült Államok irányában. E botrányos folyamatot nevezi a szakirodalom „perverz tőkeáramlásnak”.
Milyen hamar várható tehát az újabb világválság?
- A világgazdaság ingatag helyzete újra felerősítette a válság közeli elmélyülésével, a W alakú válság lehetőségével kapcsolatos találgatásokat. Világhírű szakértők szerint is újra megnőtt e lehetőség valószínűsége a világgazdaság feszültségeinek következtében. Ilyen előhívó tényező lehet, ha például az USA technikailag fizetésképtelenné válik, Olaszország fizetőképessége erősen megrendül, az euróövezet felbomlása tényleg napirendre kerül, a túlértékelt árupiacokon koncentrálódó spekulációs tőke egyszercsak menekülni kezd és ez a buborék is kipukkan, vagy az eddigiek hatására tőzsdepánik alakul ki.
A magam részéről valamivel valószínűbbnek tartom – amennyiben az amerikai demokraták és republikánusok megegyeznek –, hogy a világgazdaság még elzötyög egy ideig. A kormányok kezében még sokféle mentési lehetőség van, az Egyesült Államok kormányzata többször ígéretett tett, hogy alkalmazni fogja ezeket. Újabb hitelekkel, újabb pénzpumpálással, egyeztetett költségvetési politikákkal feltehetően az euróövezet rendszerszerű (pl. eltérő fejlettségből adódó) bomlási folyamatai is fékezhetők, de nem megszüntethetőek.
Az újabb válsághullám elodázásának azonban ára van. A már meglevő feszültségek tovább nőhetnek: megint tovább dagadhat a pénzügyi buborék, az államok – köztük az USA – adósságai gyorsan tovább emelkedhetnek, világszerte kiéleződhetnek a kereskedelmi és fizetési viták. Emiatt a jelenlegi konjunktúraciklus csak lassú és ellentmondásos növekedést hoz, továbbá a ciklus semmiképpen sem lesz hosszú. Nem fellendülés, hanem depressziós időszak következik, hullámzó, lassú gazdasági növekedéssel és nem tarthat sokáig, talán maximum még 2-4 évig. Utána a mainál magasabb szintű problémák miatt, talán még nehezebb, vagy egyáltalán nem lehetséges az óriási zuhanás elkerülése. Miért? Mert mint most, a korábbi válsághoz vezető problémák éleződnek ki újra. Tehát tulajdonképpen időeltolással, de mégiscsak W alakú válságról lesz szó, amennyiben ez néhány év múlva valóban bekövetkezik.
Legoptimistább szcenárió szerint mi történhet?
- A kedvezőbb kimenet bekövetkezése sajnos jelenlegi tudásunk szerint igen valószínűtlen. Ha a világ vezető politikusai és gazdasági szakemberei a mainál sokkal tudatosabban végiggondolnák a világgazdasági feszültségek valódi, mélyebb okait, nagyon gyorsan, irányítottan lecsapolnák a pénzügyi tőkefeleslegeket, jelentősen korlátoznák a spekulációt, a kereslet ösztönzésével csökkentenék a termelési potenciál és a piaci kereslet közötti feszültséget és további hasonló intézkedéseket tennének, akkor talán a nagyon nagy válság megúszható lenne.
A gazdasági életet meghatározó nagyvállalkozások és befektetési alapok ebben az esetben szabályozott módon írnák le a veszteségeket, amelyek elkerülhetetlenek. Ilyen körülmények között talán hosszabb konjunktúra, fellendülési szakasz is kezdődhetne a tudatos válságmentesítés után. Valljuk be őszintén, a különérdekeket követő cégek, tőkeközpontok érdekérvényesítése reménytelenné teszi az ilyen világméretű tudatos cselekvési összefogást.
írta: AnathDas, ARANYKOR
