"Nem azért élünk, hogy a világot szidjuk, de amíg szitkozódunk, legalább látható, hogy élünk."
A teremtésfilozófiai kutatásaink során hamar bizonyossá lett, hogy a magyar nyelvben még a káromkodásoknak és átkozódásoknak is mély ezoterikus jelentésük van. Nem csak beszélünk a levegõbe, felületesen szétszórva profán szitkainkat okos vagy oktalan dühünkben. Az alábbiakban ezek közül ismertetünk néhányat röviden, abban bízva, hogy aki megérti mit beszél, bölcsebben fog szólni a jövõben. Az õsidõkben ugyanis még súlya volt a kimondott szónak. A törzsfõk, uralkodók szava pedig egyenesen törvény volt, amit mindenki nagyon komolyan vett. Csak az utóbbi pár évszázadban süllyedtünk odáig kulturálisan és szellemileg, hogy már össze-vissza beszélünk, üres fecsegéssel fárasztva egymást.
Megfigyelhetõ, hogy a káromkodásaink elsöprõ többsége a szexualitással (teremtõ aktus), az õsökkel (szülõkkel) és az Istennel (teremtõ) kapcsolatos. Vagyis általában a felmenõket (felettes létezõket) szoktuk szidni, végsõ soron a teremtés okát (okforrását) jelölve meg különféle negatív tulajdonságokkal és kívánságokkal. Érdekes módon azonban nem minden káromkodás és szitokszó hordoz negatív jelentést, a köztudatban elterjedt értelme ellenére. Ennek szemléltetésére idõfizikai szóelemzésünket kezdjük mindjárt a vitán felül legnépszerûbb szavunkkal, a baszni-val.
A basz szótag többnyire a következõ szövegkörnyezetben fordul elõ a nép mosdatlan ajkán: "baszd meg", "bassza meg", "hogy baszná meg" vagy "az Isten bassza meg". A szótag jelentésének megértéséhez elõbb látnunk kell, mit jelentenek a hozzá hasonló szótagok: a fasz és a nász.
A fasz szót elsõsorban a hímtagra használjuk, másodsorban pedig a nemiszervével gondolkodó emberre. Ha fokozni akarjuk az értékítélet súlyát, nagy faszról, lófaszról vagy balfaszról beszélünk. A fasz szó két részbõl áll: az f betûbõl és az ász szótagból. Az f a latin ABC-ben a 6. betû, a magyar rovás ABC-ben pedig a 9. betû. A hatos a számmisztikában a Mindenható száma, a kilenc pedig az élet száma, mely belõle fakad. A jelük ezért azonos, csak 180 fokkal elfordítva (lásd A teremtés számai címû írást a 2004-es év anyagai között). Az f betû rovásjele egy mandorlába rajzolt X, ami a Fiú helyét jelzi a Teremtõ Anya hullámterének teremtési tartományában. Profánabb gondolkodásúak számára úgy néz ki, mint a punci (a fasz behatolási pontja), de ekkor is ugyanazt jelenti csak más megnyilvánulási szinten. A fasz tehát idõfizikai jelentésében nem más, mint a Mindenható Isten maga, a térszerán.
Azt már régóta tudjuk, hogy az ász, aminek az értéke a kártyában 11 (angolul eleven, azaz élõ) a Mindenható (monász) egyik megnevezése. Melléknévként kiváló tulajdonságot, kiemelkedõ képességet jelent. Az ász az Az fia, ahogy az ész az Ez-tõl származik. Az "ez az" kifejezésünk tehát a két Teremtõ okforrás megnevezése, akiktõl az ász (Isten) és az ész (értelem) származik. Mivel a Mindenható térszeránja jobbos csavarodású (jó-Isten), ezért logikus, hogy az ellenkezõ csavarodási iránnyal a rosszat, a lebontó tulajdonságot jelöljük. Ezért lesz a leszólt ember egy bal-fasz (mint az Anti-Mindenható).
A nász szavunk jelentése egyesülés, közösülés. A n-ász n betûje a rovásírásunkban egy nyitott félkör (a kör jobbik fele), míg az ny betû egy zárt félkör (a latin D betû). A félkör ez esetben az ász befejezetlenségére utal, vagyis arra, hogy egy tachion jelenpont mindig hiányzik az idõhurokból (nem jut a rendszer az ötrõl a hatra, ezért csak ötöl-hatol). A hiány virtuális pótlása, kiegészítése a keltési ciklus végén így nem más, mint a rendszer egységesülése, önmagával való egyesülése, amely során új idõszál leágazások is keletkeznek a forráspontokból, a végükön új teremtményekkel (a közösülés gyümölcsei).
Tehát a nász során baszni a fasszal szoktunk, mert a férfiak csinálják föl a nõket. Az aktusra használt csinálni szavunk az idõhurok becsavarodására utal, ami a csi-nél kezdõdik. A kínai nyelvben máig megvan az univerzumot mûködtetõ kétféle energia elnevezése ki és csi néven, ahol a ki az idõ kiáradása egy álló vagy mozgó forrásból, a csi pedig az idõ csigaszerû kiáradása egy csavarodó idõhurok rendszerbõl. A tibeti nyelvben szintén találhatunk ide illõ példát, mert a bjasz szó ott azt jelenti: csinálni. Ebbõl következõen már nyilvánvaló, hogy helytelen az a manapság terjedõ szóhasználat, amikor a nõk mondják azt, hogy megbasszák a férfiakat. Helyette azt kellene inkább mondaniuk, hogy megbaszatják vagy megbasztatják (mûveltetõ alak) magukat a férfiakkal. Amikor pedig valaki azt mondja, hogy "az Isten bassza meg", valójában arra próbálja utasítani a felettesét (azt kívánja), hogy Õ csinálja meg helyette az adott dolgot (oldja meg a problémát). Nyilván azért, mert a káromkodó már nem boldogul vele.
A történészek felizgatása kedvéért megjegyezzük még, hogy az egyiptomi Básztet istennõ megtestesülése a macska, aki a termékenység úrnõje volt az ókorban. A neve szerencsére fennmaradt a magyarban is: basztat (felcsinál) változatban, mivel a régi egyiptomiak a sumérokhoz hasonlóan a távoli rokonaink közé tartoztak. A Básztet kultusz központja egyébként Bubasztisz városban volt, amit ma inkább búvalbaszott-nak mondunk. Innen (búb-ász-tisz) származnak a bûbáj, búb, búbos, bubus szavaink is.
Az istennõ megtestesülése macska alakjában persze más nyelvekben is fennmaradt. Például a macska latinul felis, ami logikai kapcsolatban van a felix: termékeny, boldog, és ferax: termékeny, bõvelkedõ szavakkal (fero: hoz, terem, fertilis: termékeny). A fér szó magyarul természetesen azt jelenti: kitölt, betölt helyet (tért).
Ha már a szexszel kapcsolatos szavaknál tartunk, nézzünk meg néhány érdekesebb kifejezést a szlengszótárban. A kamatyol szó például szintén közösülést jelent, de ha megnézzük a szótagjait: kam-atyóz, akkor megértjük, hogy valójában azt jelenti: "vissza atyázik" - a hullámterébe. Tehát úgy csinál, mint az Atya: visszakanyarodik a saját múltjába a teremtés érdekében. A kam szótag értelme leginkább a kampó (visszakanyarodó végû rúd) és a kamat (visszakapott nyereség) szavak segítségével érthetõ meg.
A visszakanyarodás egy görbe mentén történik, ezért a görbe utakon járó embereket (fõleg a nõket) elõszeretettel szoktuk lekurvázni. Õk ezért persze görbe szemmel (szemlélõponttal) néznek vissza ránk válaszul, mert nem tudják, hogy a minõsítés csak az igazságot fejezi ki. A kurva (angolul curve) tehát nem görbe lábút jelent, hanem az egyenes úttól elkanyarodót.
Ezek után nem meglepõ, hogy a kurtizán (kúr-tíz-án) szó az õskáoszt alkotó tíz égi létezõ (okforrás) által elõidézett teremtési mûvelet titkát, a kúr-ást rejti magában. A Mindenható születésekor ugyanis az Anya tachion forrásának futási útvonala éppen elkanyarodik a belehatoló Atya tachiontól, mintegy hátat fordítva neki. Ezért nevezzük a hátulról történõ közösülést kúrásnak (lásd a sumér ékírás kúr jelét!) vagy hágásnak (behatolás a há hullámtérbe há-túlról, a há-n túlról). Az Atya hullámterét is ezért nevezzük ká-nak, az Anya hullámterét pedig há-nak, amibõl a kun és hun, valamint a káró (kártyajel és pénisz) és hágó (hasadékvölgy) szavaink is származnak. A k és h betûk rovásjele természetesen árulkodik a hullámtéri zónák szerkezetérõl (lásd A rovásírások idõfizikai jelentése címû írást a 2001-es év anyagai között). További érdekesség, hogy az ABC mássalhangzói között csak ezt a kettõt ejtjük (megkülönböztetésül) á magánhangzóval, a többit e-vel és é-vel.
Nem káromkodásként ugyan, de a népmeséinkben a Mindenható szerepel még kur-ta farkú kismalac (szerencsemalac) formájában is, aki az óperenciás tengeren (a fõ létezõ téridõ vizén) is túl, de még az üveghegyen (a Teremtõ tachion hullámterén) innen túr (felforgatja a földet). Az Istent régebben neveztük Nagykutyának is (az égen Canis Major csillagkép a Szíriusszal, amerre a felettes létezõnk található az univerzumban), a belõle elágazó Életfát pedig némi ingerültséggel a Kutya fájának. Ennek a Kutyának persze semmi köze a négylábú ebekhez, bár szintén az ember legjobb barátjának nevezhetjük. Az már csak a tudatlanságunknak köszönhetõ, hogy összekutyultuk (kavartuk) az Istent a háziállatunkkal, teljesen elkutyulódva (kavarodva) a nyelvünk szavaiban.
A fenti kurta témához kívánkozik még a szexuálisan aktív nõkre használt faszpörgettyû szó jelentése is, és nem egyszerûen azért, mert közösülés közben a nõ képes a férfi körül forogni, nem fordítva. A fasz ez esetben a világtengelyt (Életfa) jelenti, ami körül az egész teremtett világ forog (a balos anyagi részecskék világa). Ugyanezért használjuk még a nõkre a spiné, spinkó szavakat is, ami az angol spin: pörgés, forgás szó alapján érthetõ meg. Az angol spine: hátgerinc kifejezés ugyanakkor nálunk "gerincre vágni" alakban maradt fenn a közbeszédben (szó szerint: hátára fordítani). Értelmét tekintve ebbõl a fogalomkörbõl vezethetõ le még a spinster (vénlány), spiral (csigavonal) és spirit (szellem) kifejezés is, amik jelentése csak magyarul lesz világos elõttünk. A két nyelv közti rokonsággal korábban részletesen foglalkoztunk Az angol nyelv szavainak ezoterikus jelentése címû írásban (lásd a 2006-os év anyagai között).
Ha valakinek nem tetszik egy másik ember vagy egy adott helyzet, akkor hajlamos rá, hogy leanyázza, illetve elküldje az anyjába (kurva anyjába). Idõfizikailag ez a kívánság az adott teremtmény elküldése az Anyába, azaz az idõsemmi feneketlen mélységébe. Mivel ott a teremtmények (fotinók, emberi lelkek, anyagi részecskék) nem képesek megmaradni a téridõ hullámtere nélkül, így azonnal lebomlanak, annihilálódnak. A Teremtõ Anya hullámtere balos forgású (nem csavarodású, mert csak egy forráspont kelti!), ezért hívjuk balfenéknek is. A térugrást végzõ ûrhajók tehát eltûnnek a balfenéken, kiszinkronizálódva a téridõbõl egy pillanat alatt.
Az anyázás logikai párja, az atyázás mint kifejezés nem használatos, helyette a gatyázás terjedt el, ami tétovázást jelent. Aki megreked menet közben, nem tudván tovább lépni, az gatyázik (férfi alsónemût cibál), ahogy a Teremtõ Atya szemlélõpontja is megrekedt az általa keltett elsõ idõhurokban, a Mindenható térszeránjában.
Az indulatainkat kifejezõ káromkodások mellett jelentõs csoportot képviselnek még a különféle átkozódások és rossz kívánságok is, amik mind ugyanarra az okra vezethetõk vissza. Mert az átok nem más, mint az ok átirányítása, áthárítása valaki másra. A felelõsség efféle elutasítása a tudatlanságból fakad. Abból az elképzelésbõl, hogy egymástól különálló, független létezõk vagyunk és igazából semmi közünk egymáshoz. De aki érti a teremtés mûködését, az már tudja, hogy errõl szó sincs, és aki há-rít, az nem csak másnak, de magának is ká-rít.
Reméljük ezzel a kis összefoglalónkkal sikerült ráébresztenünk az Olvasót arra, hogy ezentúl jobban gondolja meg, mit beszél, mert a szavainknak teremtõ (építõ és romboló) ereje van.
for.http://esemenyhorizont.uw.hu
