2011-05-27

Basiago és Eisenhower feltárja az igazságot *A Marsgate *







Leleplezés a Marsról


A Marsgate )

 Mindezt az Alternatív 4 új idővonaláért teszik

Írta : Alfred Lembremont Webre

Megjelent :Seattle Exopolitics Examinerben

2010. március 28.

Egy független marsi kolóniába toborzott Andrew D. Basiago és Laura Magdalene Eisenhower megerősítette a létezését egy titkos emberi túlélő-kolónia létezéséről a Marson. Ezt az Exopolitics Radio-ban közölték, mikor mindketten egy rádióinterjúban Alfred Lembremont Webre-rel beszélgettek.

A 48 éves Mr. Basiago Cambridge-ben végzett ügyvéd, aki Washington államban folytat jogi gyakorlatot, gyermekként részt vett a Project Pegasus ( 1968 -72 ) nevű időutazást kifejlesztő programban, mely a DARPA keretei között folyt, ( Lásd : http://hu.wikiped...wiki/DARPA ), és később, 1981-ben kétszer is teleportálták egy USA-bázisról a Marsra.

A 36 éves Laura M. Eisenhower, aki a volt amerikai elnök, Dwight D. Eisenhower dédunokája, egy bonyolult kísérlet alanya volt 2006-ban, melynek az volt a célja, hogy a lányt egy titkos Mars-kolóniába vegyék fel, de ő ellenállt ezeknek a mélyen gyökeredző manipulációknak, és szabad elhatározásból otthagyta a kísérleteket, mert úgy döntött, hogy az életét a Földön folytatja tovább.




Ebben az interjúban ők elmondták, hogy hogyan hozták létre a katonaság és a titkosszolgálatok fekete költségvetéséből ezt a titkos Mars-kolóniát, mely az emberi génállomány túlélőbázisaként szolgál, arra az esetre, ha a Földön a napkitörések, nukleáris háború vagy más kataklizmák véget vetnek az emberi életnek.

E hosszú, háromórás interjúban Mr. Basiago az egész Mars-kolónia eltitkolást Marsgatenek nevezte és a marsi amerikai jelenlét kongresszusi kivizsgálására szólított fel; hangsúlyozta továbbá, hogy az USA ott inkább nyílt katonai agressziót követ el, mint sem az őshonos marsi humanoid társadalommal, mely a Mars-felszín alatti földalatti városokban él, diplomácia szinten felvegye a kapcsolatot!



Laura Eisenhower kijelentette, hogy az Alternatív - terv  értemében dollár trilliárdokat költenek úgymond az emberi élet védelme érdekében, hogy azt áthelyezzék a Marsra, de inkább az Alternatív nek kellene szabad utat biztosítani, azaz hogy az emberiség jelenlegi tudati ébredése következtében magán a Földön valósítsuk meg a fenntartható civilizációt.

A Marsgate-ről tartott és történelmi visszatekintést is tartalmazó beszélgetés az Exopolitics Rádióban kettőjük személyes tapasztalatán alapult.

Mert Mr. Basiago két marsi utazást is tett 1981-ben. Akkor, 19 évesen, ott sétált a Mars felszínén, miután egy CIA létesítményből ( El Segundo, Kalifornia ) odateleportálták.

Aztán Laura Eisenhower is megtapasztalta azokat a titkos erőfeszítéseket 2006-ban, 33 éves korában, hogy befolyásolják a személyes életét és felvegyék egy titkos Mars-kolónia tagjai közé. Tehát felvették egy olyan misszióba, melynek a Mars-utazás volt a célja és ahol megismertették vele, hogy ez a folyamatosan fejlesztés alatt álló kolónia ott már évtizedek óta fennáll.

Laurának nem tartott sokáig, míg felismerte az összefüggést a misszió és a kolónia között. És az a mód, ahogy bemutatták neki, jelentőségteljes volt.




Az interjú során a Disclosure Movement ( A titoktartás feloldását követelő társadalmi mozgalom ) e két egyre prominensebb személyisége beszámolt azokról a tényezőkről, melyek bennük ellenállást fejtett ki a titkos marsi kolóniával szemben.

Ezek közé a visszatetszést keltő tényezők közé tartozott számukra a megfélemlítés, a titkolózás, a misszió tagjainak lelki manipulációi, a titkos kvantumtechnológiával való visszaélés és egyéb rejtett módszerek, melyeket a kolónia potenciális tagjai egyáltalán azonosítani tudtak.

Ugyanakkor Mr. Basiago feltételezi, hogy a Mars-kolónia állandó személyzetét azokból az emberekből állítják össze, akik egy speciális árja vérvonalat képviselnek, vagyis akik egy bizonyos marsi génállománnyal rendelkeznek. Az ilyen típusú emberek tehát nem képviselik az egész emberi faj genetikai sokféleségét.

Laura Eisenhower, egyetértve Basiagoval, elmondta, hogy ő is ilyen módszereknek volt kitéve, és már akkor megértette az egész személyválogatás ősi faji szempontjait és annak jelentőségét. Majd mindketten hozzátették, hogy ezt a politikát felül kell vizsgálni.

Mind Ms. Eisenhower és Mr. Basiago, mind a riporter, Alfred Lembremont Webre is támogatta egy földi és marsi társadalom közötti szerződés megkötésének az ötletét, melynek az lenne a célja, hogy a Marsot protektorátussá nyilvánítsák és azt törvényes keretek között diplomáciailag ismerjék el, épp úgy az emigrációt is a két bolygó között.

Az interjút követően Mr. Basiago és Ms. Eisenhower kiadott egy közös nyilatkozatot, mely más bolygók emberi túlélő-koloniáiról szólt:




;Jóllehet pozitív dolognak tartjuk, ha az emberi faj túlélő-kolóniákat létesít más bolygókon, mivel a Földet már számos kataklizma sújtotta a múltban, és így megvédhetjük az emberi génállományt azáltal, hogy emberi településeket más égitesteken is létesítünk, mégis az ilyen projekteknél vele jár az a mindent átfogó titkolózás is, mely arra csábítja a kormányzatot, hogy megfossza az ebben részvevő egyéneket a szabad akaratuktól és az emberiességi szempontokat, melyen az egész emberiség jövője múlik, figyelmen kívül hagyja.

Így ha ez a fontos emberiességi szempont hiányzik, akkor az egész bolygó sorsa megváltozik, és katasztrofális irányban fejlődik tovább. A szabad emberek lelkiismerete viszont megköveteli, hogy ilyen projekteket csak a nyilvánosság bevonásával, és tiszta, átlátható körülmények között végezzék, nem pedig a katonai-ipari komplexum sötét módszereivel




http://nol.hu/lap..._korszaka_

http://www.youtub...r_embedded

http://www.youtub...JQpcqzxopA


http://www.youtub...pC7hF3o67Q

http://www.marsan...earch.com/

mire készülnek a Marson
http://2012.blogo...857#logdrb

A Mars
http://paleoasztr...p;a=225344

http://www.youtub...r_embedded
******************************



Ember a Marson - a bolygó lakhatóvá tételén dolgoznak





Kac-kac, már megint!
A kolonizáció vagy a légkör felfűtése lehet a megoldás?
Robert Zubrin, a nonprofit Mars Society elnöke úgy véli, megvan a megfelelő technológia ahhoz, hogy a Mars atmoszféráját egy hosszú folyamat során fel lehessen fűteni és ezáltal lakhatóvá tenni. Tudósok egy másik elmélete szerint kolóniákat kellene létrehozni a vörös bolygón, amelyek az ott kialakuló civilizáció úttörői lehetnének.

A tudósokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogyan lehetne lakhatóvá tenni a vörös bolygót. Egy új elmélet szerint először fel kellene fűteni az atmoszféráját, mivel a Mars felszínén uralkodó hőmérséklet körülbelül –58 Fahrenheit. „Tudjuk, hogyan kell felmelegíteni egy bolygót; most is épp azt tesszük” – mondja Robert Zubrin, a nonprofit Mars Society elnöke, amely csoport elkötelezett a Mars felfedezését illetően. Ahhoz, hogy a Mars jobban hasonlítson a Földhöz, pusztán az üvegházhatást kell megnövelnünk, például úgy, hogy fluorocarbonokat juttatunk a légkörbe, amelyek visszatartják és átveszik a napsugarak melegét. A tetrafluormetán egy egyszerű fagyasztó anyag, ami anélkül is elérné a kívánt hatást, hogy károsítaná az ózont, mint ahogy a többi fluorocarbon teszi – teszi hozzá Zubrin.

Ahogy a Mars melegedne, a fagyott földje megolvadna és szén-dioxidot bocsátana a levegőbe, és az atmoszférába kerülő még több szén tovább gyorsítaná az üvegházhatást, ami az átlag hőmérsékelet 32 Fahrenheitre emelkedését eredményezné. A Mars föld alatti, fagyott vízkészlete megolvadna, és a folyók visszatérnének ősi medrükbe. Aztán amikor a víz elérné a Mars talaját, kioldaná a benne rejlő peroxidokat, ezzel oxigént eresztve a légkörbe. Ez egyelőre még nem lenne elég az emberi életforma számára, de ahhoz igen, hogy a növények megtelepedjenek, ami szintén tovább növelné az oxigénmennyiséget – magyarázza Zubrin.


Amint a növények gyökeret eresztenek, már csak ki kell várni, hogy elég oxigén termelődjön. Ezen a ponton a Mars-kolonisták – akiket Zubrin úgy képzel el, hogy közben egy báziskempingben dolgoznának, és búvárfelszereléshez hasonlót viselnének –, hogy a szükséges oxigénhez jussanak, algát és hínárt ültetnének, ami további táplálékot biztosítana. „Halfarmokat hozhatnánk létre a Marson” – mondja Zubrin. A víz lenne az első környezet, ami alkalmas lenne arra, hogy mesterséges beavatkozás nélkül is nagyobb állatok lakhelyéül szolgáljon. Miután megtelepedtek a halak, szárazföldi állatokat is lehetne hozni a Marsra – például kezdetben rovarokat –, és miután minél több és több oxigén keletkezik, megjelenhetnének a melegvérű állatok is.

Ezt a módszert követve Zubrin úgy véli, hogy ezer éven belül az emberek extra oxigénellátás nélkül is képesek lennének sétálni a Marson. De azt is hozzáteszi, hogy valószínűleg ez idő alatt az emberiség feltalálna olyan módszereket, megoldásokat, amelyek felgyorsítanák a Mars meghódítását, mint például a génmódosított növények, amelyek gyorsabban fotoszintetizálnak. „Meg tudnánk birkózni a feladattal 20. századi technológiát használva – mondja a Mars Society elnöke. – Mégis, ezeket a megoldásokat a jövőben minden bizonnyal profetikusnak és különösnek fogják tartani.”




Mint az első amerikai telepesek

Dirk Schulze-Makuch és Paul Davies tudósok egy másik elméletet dolgoztak ki a Mars meghódítására és benépesítésére. Elméletük szerint a vörös bolygó kolonizálására induló asztronauták feladata az lenne, hogy létrehozzanak egy bázist, ahova idővel több telepes érkezne, és tudományos és technológiai projekteket vezetnének. Úgy vélik, az űrbéli erős radioaktív környezet miatt az ötven-hatvan év közötti korosztály lenne a legalkalmasabb erre a feladatra. Az életkörülmények nehezek lennének, de a tudósok úgy számolják, hogy mintegy tíz évig tudnának az asztronauták a bázison szolgálni.

A missziót robotok által irányított hajókkal kezdenék, amelyek fel lennének szerelve agrárfelszereléssel és szerszámokkal. A robotok feladata lenne a minimális energiaellátás biztosítása. Ezt a legvalószínűbb módon egy nukleáris reaktorral oldanának meg, amit a nap energiájával egészítenének ki. Ez a terv radikálisan csökkentené a Mars gyarmatosításának költségeit - a tudósok számítása szerint a visszaúthoz szükséges üzemanyag és az ellátmány költségei nélkül 80 százalékot megtakaríthatnának, míg jelentős előrelépést tehetnének a jövőbeli kolonizálás irányába.



Egy marsi előőrs – amelyet a projekt végére főként fiatal telepesek népesítenének be – remek megoldás lenne az emberi faj túlélésére, ha a földi életet egy aszteroida vagy más katasztrófa megsemmisítené. Rengeteg érv szól amellett, hogy mind tudományos, mind politikai célokból miért előnyös ez az elgondolás – világítottak rá az ötletgazdák. A csak oda utak stratégiája technológiailag és anyagilag is megvalósíthatónak tűnik. A terv minden bizonnyal számos etikai kérdést vet majd fel, ám a tudósok úgy vélekednek, hogy nem sokban különbözik majd a Marsra küldött emberek helyzete az annak idején Észak-Amerikába küldött telepesekétől, akik szintén úgy hagyták el Európa partjait, hogy kevés esélyük volt arra, hogy valaha is visszatérjenek.



A tervre felfigyeltek a NASA-nál is, és jelenleg több együttműködő fél bevonásával a The 100-Year Starship elnevezés tanulmányon dolgoznak, amelynek az a célja, hogyan lehetne emberi űrutazást megvalósítani egy évszázadon belül. A tanulmány előzetes becslése szerint kormányzati és magántőke bevonása egyszerre lesz szükséges, hogy biztosítsák a hosszadalmas projekthez szükséges technológiai feltételeket – közölte a NASA-val a projektben együttműködő DARPA nevű szervezet.
(popsci.com, news.discovery.com)