2012-07-08

A tudás erkölcstelensége: Istent játszanak





Daily Mail most számolt be arról, hogy a legelső genetikailag módosított csecsemők kis csoportját már meg is alkották az Egyesült Államokban. A tudósok állítólag az eredményt június 27-én éjszaka jelentették be, hogy 30 gyermek született genetikai módosítási technikák alkalmazásával. Továbbá, kettő a csecsemők közül összesen három különböző szülőtől kapott géneket. A kísérlet több mint 3 évig tartott.


Olyan leendő anyáknak segítettek, akiknek nehéz volt teherbe esniük. Annak érdekében, hogy megszülethessenek a babák, egy női donor génjeit illesztették be a leendő anya petesejtjeibe, mielőtt azokat megtermékenyítették…

A fogantatás után a tudósok ujjlenyomatot vettek két gyermektől és ily módon bebizonyosodott, hogy a két baba mindegyike három felnőttől örökölt DNS-t – egy férfitől és két nőtől. Ez azt jelenti, hogy mivel ezek az extra gének öröklése genetikai módosítás folyamatán keresztül történt, azokat ők most már tovább fogják örökíteni utódaiknak. Más szóval, ezeket a genetikailag módosított csecsemők megváltoztathatják az elkövetkezendő generációk genetikai kódját.

A genetikusok azt állítják, hogy ez a genetikai módosítás lehet annak a módszere, hogy egy nap olyan jellemzőket tudjanak csecsemőkbe ültetni, mint a fizikai erő vagy magas intelligencia.

A hír azután röppent fel, hogy korábban az angol újságokban olyan híreketolvashattunk, melyek ember-állat “szörnyek” létrehozásáról beszéltek. Ezek a jelentések kiemelik azt a tényt, hogy a féktelen genetikai kísérletek már folyamatban is vannak, és új szabályokat kellene alkotni a génmódosítások területén. Kínai tudósok már emberi őssejtek is ültettek kecske magzatokba, és az Egyesült Államok kutatói pedig az emberi agysejtekkel rendelkező egerek koncepcióját kutatják igen aktívan.

Sok termékenységi szakértő és főbb emberjogi szervezet háborodott már fel a bejelentésen. John Smeaton, a meg nem született gyermekek védelme érdekében létrehozott társaság országos igazgatója, azt mondta:

“Ez az emberiség számára egy nagyon aggasztó lépés a rossz irányba.”

Azt hiszem a legtöbben egyet is értünk vele.

Forrás: NaturaHirek.hu

Az emberiség átlépett egy olyan határt, amivel aláírta saját halálos ítéletét! Olyan szinten veszik semmibe az erkölcsi korlátokat, hogy az hamarosan visszaüt, mert az ember még azt sem tudja, mennyi mindent nem tud (fel sem tudja mérni tudatlansága mértékét), s elvakult nagyképűségében Istent akar játszani, holott fogalma sincs a következményekről. Ezt már az atombomba megalkotásakor is bizonyította. Amikor már ilyen mélységben avatkozik be az ember a természet rendjébe, az gátlástalanná teszi, s kapzsiságában, önteltségében a saját sírját ássa meg! (Híradmin – NIF)

Nemzeti InternetFigyelő