2012-04-11

Mappába szedve gyűjtötték az adatokat Orbánról + Videó NT Magyar Nemzet 2012. április 11.











A jövő héten hivatali visszaélés miatt állhat bíróság elé Laborc Sándor – tudta meg a Magyar Nemzet. A polgári elhárítás egykori főigazgatója az ügyészség szerint jogtalanul gyűjtött és tárolt adatokat Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról. A büntetőeljárás Laborc hivatali utódjának, Balajti Lászlónak a feljelentése nyomán indult.

A Magyar Nemzet információi szerint április 16-án kezdi tárgyalni a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa azt a büntetőpert, amelynek vádlottja Laborc Sándor, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója és volt beosztottja, akik ellen hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a katonai ügyészség. A törvényszék sajtóosztálya a lappal azt közölte: zárt tárgyalást tart, mivel az eljárás minden adata államtitok.

Mint ismert, Laborc és társa ellen az azóta a Központi Nyomozó Főügyészség állományába olvadt Budapesti Katonai Ügyészség 2010. februárban rendelt el nyomozást. Az év novemberében aztán egyesítették az eljárást a Demeter Ervin akkori fideszes országgyűlési képviselő által – a Legfőbb Ügyészségen – tett feljelentés alapján indult büntetőeljárással. A katonai ügyészség háromrendbeli hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt idén január 13-án nyújtotta be a vádiratot.

A lap kitér rá, hogy az ügyben az első feljelentést 2010 februárjában – még a Bajnai-kormány idején – Balajti László tette, aki 2009 nyarán vette át a polgári elhárítás vezetését Laborc Sándortól. Tette ezt azért, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépeinek merevlemezein több telefonbeszélgetés, híváslista, valamint a cellainformációkra irányuló elemzés is „helyet foglalt”. 

Laborc laptopján mappába rendezve sorakoztak az adatsorok. Volt közöttük „Ovi” és „ Bajusz” nevű is. Ezek nagy valószínűséggel Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról tartalmaztak információkat. Célszemély volt még Rózsa-Flores Eduardo is. A bolíviai kommandós akcióban kivégzett magyar újságírót az őszödi beszéd kiszivárogtatásával hozták összefüggésbe. 

Az ügyészség a feljelentést követően vizsgálódni kezdett. Arra volt kíváncsi, hogy hogyan hozható össze a Rózsa-Flores megfigyeléséhez szükséges telefonlista a Fidesz egyik központi számával, valamint Orbán Viktor egyik lányának mobilelérhetőségével. Ezen számok ugyanis felkerültek erre a bizonyos listára.