Az egyik kommentáló szerint és sajna sokak szerint is a dolgok azért súlyosbodnak, mert mi --akik világháborúra készülünk--, rossz gondolatokat küldünk az univerzumba, mi lehetünk az egyik kiváltó ok, miattunk történnek a dolgok, s mi segítjük a gonoszt azzal ha így meditálunk. Hát ezeken jókat szoktam derülni. A Titok c. film félrevezető alább megnézhetitek miért.
Most lássuk, hogy, milyen hatásai vannak az én gondolataimnak a világ eseményeire:Az Arab Liga tegnap megszigorította a szankciókat saját tagországa Szíria ellen, aki már előtte felsorakoztatta a hadsereg csapatait a határai mentén, hogy készenlétbe álljanak egy esetleges támadás megtorlására.
A DEPBKAfile’s katonai hírszerzése azt jelentette, hogy Izrael felfegyverzett alakulatait feltolta északra Libanon és Szíria határához; Törökország három alakulata, légierője és hajóhada szintén készenlétben, csak úgy mint Jordánia és Libanon hadserege, miközben az amerikai és orosz haditengerészeti flotta a Fölközi-tengeren parkol, igaz az oroszok késnek.
150 Iráni Forradalmi Gárda specialista landolt Damaszkusz katonai bázisán, akik látogatást tesznek a Hezballahnál és nem a tea-filterekért mentek.
Megszavazták azt is, hogy „önkénteseket” transzportáljanak Líbiából, hogy csatlakozzanak a szír lázadó Szabadharcosokhoz, akiket fegyverekkel is ellátnak, hogy belülről gyengítsék az országot, eközben az oroszok első-osztályú rakétákkal --Pantsir-1 (SA-22 Greyhound) légvédelmi-rakétával és Yakhont (SS-26) tengeri célpontok megsemmisítésére alkalmas rakétákkal segítik ki Assadot egy légifolyosón keresztül, amit most építenek ki.
Folyamatosak a Szíria elleni terroristatámadások, amelyeket külfölről vezényelnek, de nyilván ez is azért van, mert én ezt így vizionálom és valószínű, hogy nekem lesz köszönhető, ha ezek összecsapnak, hogy lángba borítsák a világot. Akik szerint a világ eseményeit a mi gondolataink irányítják, azok a következő világban bevezethetnék a gondolat-rendőrséget. Csak egy javaslat.
A lényeg az, hogy nagyon összetett a dolog és sok ezoterikus kihagyja a képletből Istent, azt hívén, hogy mi istenek vagyunk meg az univerzum és mindenség és egység meg hasonlók...ezek veszélyes gondolatok. A világesemények az Isten tervéhez igazodnak....ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.
írta: AnathDas,
ARANYKOR
ARANYKOR