2011-04-21

ÖSÖK PROGRAMJA




VISSZA KODOLÁS AZ ÖSÖK PROGRAMJÁRA.
Emelkedjünk tehát nemzetté újra, leljünk önmagunkra és az Öregisten, ki Úr városától idáig elkísért, erőforrásunkká válik megint! Vagyis: cseréljük föl kizsákmányolóink kodjait a régi, jól bevált magyar erkölcsre, nyújtson valóban testvér kezet minden magyar minden magyarnak és az Öregisten erőt ad újra, hogy megszabadulhassunk az idegen entitástol, s így építhessünk együtt egy szabad és igaz új Magyarországot.!

                                                                           Úgy legyen.!!!!
Teremtés nyelve
Kezdetben a világon egy nyelv volt.
A magyar nyelv a gondolat és a magyarázat nyelve is.
Csak ezen a nyelven fejthető meg a világ:
?gondolatiságában?,
szerkezetében,
használhatóságában



Hirdessük ki mindenhol, hogy az elmúlt 500 év vesztes tudatát itt és most megtörjük, és felépítünk egy reménnyel, tudással és győzelemmel teli, megújult jövőt. Ahol mindenki érzi, hogy fontos, ahol mindenki érzi, hogy lehet boldogan élni és teremteni családot, bőséget és boldogságot. Vessünk véget együtt a viszálykodás ránk erőltetett lététének, dolgozzunk együtt. Csak annak a nemzetnek van jövője, aki ismeri igaz múltját. Legyél hagyomány tisztelő, éld népszokásainkat! Ismerd meg ősgyökereinket,  magyar szellemi kincseinket. Ezen alapelvek szerint neveld gyermekeidet, unokáidat, a rád bízottakat! Ismertesd meg ezeket ismerőseiddel is!
Régészeti ásatások
Ősmagyar emlékeink régészeti kutatására nincs fedezet,
de római-, kelta-, török kori ásatásokra van.
Hatalmas épületeket, autópályákat, hidakat, lakóparkokat építenek, múltunk romjaira,
amelyek így a homályba vesznek.






Égi tudás
A Föld első királya Nimrud.
Az égből eredeztetik a tudásukat az alábbi történelmi személyeknek:
-Magogh
-Toth
-Hermész
-Énok
-Nimrud
Önazonosságunk alapja az őstörténetünk
Szent István idejében betiltották az ősire való bármiféle utalást.
1848 után erőszakkal változtatták meg történelmünket.
Trefort Ágoston betiltotta az őstörténeti kutatásokat.
Hunfalvi (Hunsdorfer Pál) a magyar nyelv kutatása ellen küzdött.
A sumer nyelv kutatását is megakadályozták ebben a korban hazánkban.




Új idea
Mi történt? Mi történik?!
?A múltat végképp eltörölni,
Rabszolgahad indulj velünk!?
Történelmünk írói
Többségében német, osztrák, cseh emberek,
akik idegen hatalmak anyagi és politikai kiszolgálói.
Ottó-freisingi püspök, Hóman Bálint, Hinselmann, Rómer.
Hunsdorfer Pál nevét magyarosította Hunfalvi Pálra.
Luchenbacher János nevét magyarosította Érdi Jánosra.
Őstörténetünk íróinak többsége ma is közöttünk él, magyar névvel, de nem magyar szívvel.




Teremtésközpontok
Nimródnak a szkíta nép ősének két fia van.
Az egyik Naposz, a másik Pálosz.
Váltónevükön: Hunor és Magor.
Az egyik teremtésközpont a Kárpát-medencében van.
Ezt Pálosz ? Pilis kapja meg.
A másik a Tarim-medencében van.
Ezt Naposz kapja meg.
Finnugor rokonság
A finn nyelv alapdokumentumai nem léteznek.
A finnugorizmus dogmái hibás tézisek alapján közelítik a rokonságot.
Sem nyelvi, sem genetikai kapcsolat nincs a két nép között.





Őstörténelem
Őstörténelmünk, melyet hivatalosan, és akadémiai szinten tartanak nyilván,
a mai napig nem a valóságot tükrözi.
Beavatóközpontok
A világ több helyén is voltak ilyen városok.
Könyvtárak, tudásközpontok, kutatóintézetek voltak.
Szerepük az ősi tudás és az új felfedezések átadása volt az akkori magas tudású papoknak.
Céljuk a tudás elterjesztése a Földön minden ember részére
Nabukodonozor - Nabú-kudurri-uszur
A zsidókat 150 évre fogságba vitette.
Itt minden akkori magas tudást megismertek.
Most úgy ismeri a világ, mint ősi zsidó tudást.
De ez a tudás a mi ösi tudásunk .
Teremtés nyelve
Kezdetben a világon egy nyelv volt.
A magyar nyelv a gondolat és a magyarázat nyelve is.
Csak ezen a nyelven fejthető meg a világ:
?gondolatiságában?,
szerkezetében,
használhatóságában
Étkezés
A Kárpát-medence éghajlata, természeti adottsága miatt
magas tápértékűek az itt termesztett növények.
Az ételeket hármas egységben főzték, itt is a szakralitás jelenik meg.
Alsó világ ? föld alatt: hagyma.
Középső világ ? földön: disznó.
Felső világ ? levegő: paprika.
Öltözet, tisztaság
Nadrág, kézelő, alsónemű, gomb. - Árpád magyarjai hozták be Európába.
Példás tisztaságú volt ruházatuk, tárgyaik, lakhelyük.
Minden nap tisztálkodtak, míg Európában ez nem volt szokás.



Ómagyar Mária siralom
Ugyanazokat a szavakat tartalmazza, amiket a mai napig használunk.
Régi magyar nyelvű emlékeinket ma is el tudjuk olvasni.
Shakespeare drámáit nem lehet elolvasni eredeti nyelven, mert annyira megváltozott az angol nyelv.
Etimológia
A múlt században nyelvünk kétmillió szót tartalmazott.
-Latin 12%-a
-Angol (keveréknyelv) 21%-a
-Magyar nyelv 70%-a
tartalmazza az ősi szavakat.




Magyar agy
Régi Magyarország alakja az agykoponyához hasonlít.
A hipofízisnél található a Pilis.
A magyar nép tudósai világhírűek.
A hírnök súgta a fülembe, hívd meg a jeleiddel.
Áraszd ki magadból, tedd láthatóvá;
érintsd meg a lelkeket.
Előjönnek a rétegek, mik a mélyben rejtőznek.
Égi jelek földivé válnak, szellemeket kövekbe zárnak.
Hegyek belsejében idők lenyomatai, rezgésekben világok hangjai.
Fogságukból szabadulnak, ha hívjuk őket önmagunkba.
Tisztaságuk szép és erény, ahogy volt a világ kezdetén
Mert népem. Fajtám. Vérem!
                                                                                    Fájdalma bennem ég!
                                                                                    Szánd meg Uram Isten
                                                                                        Atilla   nemzetét.
Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal. Talleyrand válasza: "Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukra . Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!
A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét." A Székelyek már Attila halálakor tudták, hogy az ország felbomlott egysége kizárólag egy módon menthető meg: "A nemzet fennmaradásának egyetlen módja, ha nem szakadozunk el egymástól! A jövő csak erős nemzettudattal tartható és valósítható meg.
ÖSSZERAKTA .S,S,A.