2011-06-06

Oroszország arra figyelmeztet hogy az Amerikai Rendőr Állam vetekszik a náci SS-el




Az orosz külügyminisztérium által, Medvegyev elnök részére készített zord jelentés arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Államok (Háttér Állami) hírszerzési és biztonsági szervezetek száma, mára nagyobb, mint az ugyanilyen erők létszáma a náci, fasiszta Németország1920-as éveiben.

A jelentés szerint, a náci Schutzstaffel (más néven az SS) a második világháború idején érte el tetőpontját , amikor több mint 1 millió német csatlakozott az egységhez, hogy egyik leginkább rettegett erővé váljon egész Európában, különösen 1934 után, amikor megkapták a koncentrációs táborok ellenőrzését, ahol azt mondják, hogy közel 10 millió embert öltek meg.

A történelem hihetetlen kifordított megismétlődésének lehet csak betudni, hogy az Egyesült Államok ma több, mint a náci Németország megfelelője, mert körülbelül 1.271 kormányzati szervezet és 1931 magánvállalat dolgozik különféle terrorizmus elleni küzdelemhez, valamint belbiztonság és a hírszerzéshez kapcsolódó programokban, amelyet a közelmúltban egy Washington Post vizsgálat így jellemzett illetve figyelmeztetett "olyan nagy, olyan ormótlan és olyan titokzatos, hogy senki sem tudja, mennyi pénzbe kerül, hány embert foglalkoztat, hány program létezik a rendszeren belül, illetve, hogy pontosan hány ügynökség végzi ugyanazt a munkát."

Orosz biztonsági szakértők azonban úgy becsülik, hogy a „háttér állami” erők létszáma az Egyesült Államokban, most már több mint 5 millióra tehető, ha beleszámítjuk a helyi, állami és szövetségi erőket, amelyek az Obama rendszer rendelkezésére állanak, amellyel továbbra is erőszakosan folyamatos megtorlást intéznek az amerikai nép ellen, amely példátlan a világ első demokráciáiban és semmilyen mérséklődésnek jelét sem mutatja, ahogy a teljes gazdasági
összeomlás felé halad az ország.

És amit csak a gőgös arrogancia mintapéldájaként nevezhetünk meg, hogy Mark C. Toner az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője a múlt héten figyelmeztette Kremlint, hogy "a gyülekezési szabadság alapvető jogának, az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Európában ) valamennyi tagja elkötelezte magát" amiután a moszkvai rendőrség letartóztatott több tüntetőt, mindkét oldalról, egy homoszexuális tüntetés alkalmából, amely erőszakba torkollott.


Ez a figyelmeztetés amely a világ második legnagyobb rendőrállamától érkezik (a kommunista Kína a legnagyobb) éles ellentétben áll azzal, hogy az elmúlt hétvégén brutálisan és erőszakosan letartóztatták az amerikai háborús veterán és Oroszország Ma újságíróját Ádám Kokesht és híveit az amerikai szövetségi rendőri erők,a "terrorisztikus tánc", vétsége miatt a Jefferson Memorial emlékműnél Washington DC-ben. (http://www.whatdoesitmean.com/index1488.htm)



Ezeknek a "terrorista táncosoknak” a letartoztatása az amerikai szövetségi erők által, a Jefferson Memorial emlékparknál ironikus ellentétben áll az Amerikai Alapító Atya, Thomas Jefferson intelmével (1743-1826), akinek a tiszteletére épült az emlékhely, és aki egyszer azt mondta," Az emberi élet és boldogság, megóvása és nem azok megsemmisítése, az első és egyetlen célja a jó kormányzásnak. "

Az okról amiért Amerikának szüksége van ezekre a rendőrállami erőkre, ismét ironikusan előre figyelmeztetett Jefferson amikor azt mondta polgártársainak, "Azt hiszem, hogy a banki intézmények sokkal veszélyesebbek a szabadságunkra, mint a fennálló hadseregek."


Jefferson figyelmeztetése a bankokról különösen akkor vált időszerűvé amikor az USA elindította legújabb háborúját Líbia ellen, a kormány dühös lett miután kiderült, hogy Obama személyes bankja, a Goldman Sachs , kifosztotta az állami befektetési alap több mint 1 milliárd dollárját, amelyet csakis Muammar Kadhafi megölésének hírével tudnának rejtve tartani.

Az amerikai nép, hasonlóképpen láthatta a nagykereskedelmi kifosztását a gazdaságuknak az Obama rezsim bankárjai által, aminek szándéka nem kevesebb mint az Egyesült Államok lerombolása annak érdekében, hogy adós-rabszolgák nemzetévé alakítsák át amely felett egy vállalati-kormányzati elit uralkodjon, akit nem érdekel a szabadság és törvényesség.

Még borzasztóbb, amiről május 18-i jelentésben beszámoltunk már, hogy az „USA egy
Új Nyilatkozatot készít elő Világra Kiterjedő Végnéküli Háborúról” az új amerikai adós-
rabszolgáknak a sorsa világ harcterein fog eldőlni, ahol meghalhatnak azért, hogy új elit mestereik továbbra is gazdagodjanak és feljussanak a kapzsiság oltárára milliók vére árán.

Azon amerikaiak számára akik azt hiszik, hogy megszabadulhatnak a brutális zsarnokságtól amelyet a rendőrállamuk szabadít rájuk, nagyot tévednek! Valójában csak a múlt héten az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma egy új technológia kiépítésében kezdett amit úgy hívnak "Malintent Detection" (bűn gondolat érzékelése) ami arra lett tervezve, hogy figyelmeztesse a hatóságokat
a "terrorista fenyegetés"-ekre.

Az angol író és újságíró George Orwell (1903-1950) az 1948-as disztópikus 1984 című regényében leírta egyszer, hogy amit az amerikai rendőr állam most csinál az figyelmeztetés: "az rettenetesen veszélyes, ha nyilvános helyen vagy egy képernyő előtt szabadjára engeded gondolataidat. A legkisebb dolog is lebuktathat. Egy ideges mozdulat, akaratlan pillanati szorongás, bármilyen rendellenesnek tekinthető motyogás, önmagadhoz való beszélés, vagy annak csak a látszata is
mintha valami rejteni valód lenne, még a helytelen arckifejezés is büntetendő cselekmény.”

És hogy mit tartogathat a jövő ezeknek a valamikor szabad amerikaiak részére, Orwell ezt mondja...
„ Ha a jövőképet szeretnéd látni, képzeld el egy bakancs nyomait egy emberi arcon -örökre”

ORWEL
http://mek.niif.hu/00800/00896/00896.htm

© június 2, 2011 az EU és az USA minden jog fenntartva. Eredeti forrás a WhatDoesItMean.Com.

Május 31., 2011
Írta: Sorcha Faal,
Fordította : Kásler Árpád