2011-04-27

KÁOSZ A REND ALATT



·         Gondolat Ébresztő

Mindegyik oldalnak odaadják az õ vezetõjüket, akik mind a helyes dolgokat mondják, és az összes helyes dolgokat csinálják, de nyilvánvalóan olyan módon, hogy még nagyobb káoszt idézzenek elő.  Sosem győzzük le, és sohasem jutunk be az mögé, amiről azt hisszük, hogy a halálos ellenségünk. Ez sohasem történik.  És ez soha nem is fog megtörténni mindaddig, amíg az emberek szeretnek rajongani más ENTITÁSOKÉRT.

 Mindig odaadják nekünk ezt a jobboldal - baloldal hülyeséget, akik egymást csépelik, mert ezt megengedik nekik.   Azok akik a különböző politikai pártokban az alacsonyabb fokozatokban vannak, azoknak meg van engedve, hogy versengjenek egy bizonyos mértékig.  Egy bizonyos mértékig versenghetnek egymással, de azok, akik legfelül vannak, és akik már jóvá vannak hagyva, azok mind egyetlen fő rendszerbe tartoznak.  Ezeket már felülvizsgálták, kiválogatták. Bárkiből sztárt tudnak csinálni, vagy bárkinek státuszt tudnak adni, csak azzal, hogy ezt mondják róluk, ugyanazon a médián keresztül, újra-meg újra.  Ezt így csinálják. Tisztességtelenül játszanak a számokkal, hogy összezavarják a közönséget. Így hát, amit mi látni fogunk, az egy masszív növekedés, és a közönség fizet majd, míg belegebed. Szóval ott van egy diagram. Így 2011-ben még nem sújtanak le ránk keményen, mert a múlt évben már vagy három-négy áremelés volt a benzin és a gázolaj árában, meg az összes szokásos dologban és az elektromosságban.  De 2012-re ez úgy kb., megduplázódik. Peregnek a dobok.  Nemsokára igazán a lényegre térnek – mint pl. hogy “ahhoz hogy megmentsenek, meg kell, hogy öljenek. Ugyan ki gondolta volna, hogy téged megbüntethetnek azért, mert a szabad levegőn elszívsz egy cigarettát; és mégis, egyes városokban már ez történik – egy cigarettáért. Miért pénzel a kormány egyes embereket, hogy úgy tegyenek, mintha a közönség nevében beszélnének, és akik eredetileg egy fikarcnyit sem törődtek velünk?  De mostmár törődnek, mert olyan sok propagandát nyomtak erről.  Rá lehet a közönséget venni, arra hogy reagáljon, Pavlov-i módon, hogy bármire reagáljon, bármilyen témára vagy gondolatra.  

 

 

 

Mi hajlamosak vagyunk úgy gondolni a háborúra, mint hadseregek fizikai összecsapására.  De a legtöbb háború nem ilyen. A legtöbb forradalom sem.  A közönségnek a gondolkodásban és cselekvésben való forradalmat kell propagálni; és eladni nekik ezt szüntelenül, legalábbis egy generáción keresztül, ahhoz, hogy hatásos legyen. Törvény szerint, semmi olyan nem adható el a közönségnek (azt hiszem, ez a torvény megvan mar 1995 óta): Semmi olyan program nem adható el a közönségnek, ami KIZÁRJA a kormányügynökségek HOZZÁFÉRÉSÉT a te kommunikációs készülékedhez: telefon, fax, komputer, vagy akármi egyéb (ez talán meg az indián füstjelekre is kiterjed).

Angliában törvényeket hagytak jóvá.  Aztán ha átmentél Európának egy más országába, azt találtad, hogy ott is ugyanazokat a törvényeket hagyták jóvá, sohasem említve, hogy az máshol történt, úgyhogy az emberek azt gondolták, hogy az egy helyi dolog, egy nemzeti dolog; és így minket már hosszú-hosszú idő óta nemzetközileg irányítottak  Ez a puszta tény. A királyok és királynők, egészen úgy körülbelül az 1500-as évekig, és egyes országokban még később is, romantikus történeti leírásokat készíttettek sajátmagukról. Ez volt a szokásos eljárás minden országban.  A történészeknek  KI  KELLETT  RADÍROZNI  az összes ROSSZ  RÉSZEKET az olyan személyek karrierjéből, mint a királyok, és dicsőíteni kellett őket, mint a nép számára szeretetre méltó királyokat (vagy királynőket, egykutya).  ÉS  AZ ÖSSZES CSÚNYA  RÉSZEKET  KITÖRÖLTÉK  A  TÖRTÉNELEMBŐL. A pénz elveszi az életnek a humanitását és a humánus életformát, ami a pénz előtt létezett.  A pénzzel és a pénz felhalmozásával másokat halálra is lehet éheztetni, ha a pénzt bankokban tartják, és ha az ő kezükben vannak a természeti erőforrások és az élethez szükséges dolgok.  Minden, ami az életedhez kell, az EGY-nek (a UN=egy=United Nations= ENSZ-nek) és az új feudális hűbéruraknak, a nemzetközi vállalatok ügyvezető igazgatóinak ez alá a furcsa ernyője alá esik – azoké alá, akik egy tucat igazgatótanácsban ott ülnek.  Mindegyik egy tucat igazgatótanácsban ül ott, hogy megtervezze az életedet és a gyerekeid életét.

 

 

A 21. század egyben egy egész életformának a teljes ujjászervezése is kell, hogy legyen. A magas szintű Szabadkőművesség szerint, mindennek ami volt, el kell pusztulnia, azt el kell pusztítani, lerombolni, ledönteni, hogy az helyet adjon valaminek ami új.  Az Új Kornak. Minket évezredek óta irányítottak, és meghatározott céllal, a gazdagságnak egy kezdeti definíciójával.  A legtöbb természetes körülmények közt élő törzsben még csak nem is létezik szó vagy kifejezés a gazdagságra vagy akar a személyes tulajdonra, mert ők természetes módon élnek.  Ezek nem éltek egy olyan gazdasági rendszerben, amelyben a szerzés alap, ahol maguknak a javaknak fontossága van. Charles Darwin nem találta fel  “A Fajok Eredeté”-nek a teóriáját. Ő csak elismételte azt, amit az ő apja és nagyapja ő előtte már megcsinált a publikációiban, mert ez a beavatott  ezoterikus,  magas szintű Szabadkőművességnek egy vallása.  Nem az a primitív kis cucc, amit ott lent a Kék Páholyokhoz csatlakozó embereknek tanítanak. És MINDENFAJTA URALKODÁS ALAPJA a PÉNZ. Az emberek, akik meg mindig azt hiszik, hogy a kormány egy rendszerben kézben tudja tartani a korrupt pénzellátást, csak azáltal, hogy torvényeket fektettek le, hát azok az emberek, akik ezt hiszik, azok nem értik az egészet. Azok nem értették, meg hogy mi folyik, mert az ezoterikus (a közönségnek beadott mese) – még egy ország alkotmánya is ezoterikus.  Az  közfogyasztásra van, és arról szól, hogy hogyan kellene a dolgoknak lenni, de azok sohasem úgy vannak és sohasem úgy voltak. De ha eddig nem tanultuk meg azt, hogy AZ ELIT MINDIG IS HAZUDOTT NEKÜNK, akkor mar SOHASEM fogunk semmit megtanulni. MI VÁSÁROLJUK MEG A LÁNCAINKAT.  MI SAJÁT MAGUNK KÉSZITJÜK EL ÉS VÁSÁROLJUK MEG A LÁNCAINKAT és egész idő alatt azt mondják nekünk, hogy mindez a mi javunkra történik, vagy hogy mindez egy boldog jövőért van, vagy hogy  a gyerekeinkért, és így tovább, és így tovább. És most látjuk, hogyan állítják fel a totalitárius rendszert napról-napra.  Láthattuk hogyan állítják fel a rendőri szervezeteket.  Láthattuk, ahogyan a gyerekekre felvigyázó emberek lényegében egy hadsereggé váltak.  Ez is egy keze a kormánynak.  Egy hatalmas hadsereg, annak az összes szabályaival, előírásaival, amiket nem kell Törvénybe iktatni.  Ezek csak megírják ezeket maguknak, és a törvénnyé válik.  Elképesztő látni, hogyan építik fel ezt a totalitárius rendszert, a mi pénzünket felhasználva – valójában a mi gürcölős munkánkat, mert mi nem dolgozunk semmi másért, mint csak a pénzért, amit, úgy tanítottak minket, hogy fogadjunk el a munkánkért.  Fantasztikus mindezt látni, ahogyan történik. És itt jön egy ezzel párhuzamos idea ezektől az emberektől.  Ezt úgy hívják, hogy “haladás.”  Namármost, a haladást soha nem lehet hagyni történni csak úgy “akarom is nem is” módra, vagy összevissza, vagy véletlenszerűen.  Így hát az összes nagy változások, amik történnek, azok meg vannak tervezve.  Annak az iránya, ahogyan felnősz, leéled az életed, és ahogy a szüleid előtted azt tették és ahogy a te gyerekeid fogják tenni utánad.  Mindez nagyon gondosan irányítva van azok által – együttműködésben azokkal akiknek van pénze – vagyis, a hatalmasok klubja által. A HÁBORÚ A BIZNISSZ KITERJESZTÉSE.  Minden háború egy gazdasági háború, és egyben egy átvétel.  Egy üzlet átvétele erővel, de ez csak üzlet, és ez a dicsőség és a hazafiasság és igazságosság álcája mögött történik.  Mindez a felületi álcázás, aminek a célja az, hogy a közönséget “bevegyék a fedélzetre” [rábeszéljék], kalóznyelven mondva. Mert ha egy kicsit is független vagy, hát akkor nem mindig akarsz mindent elfogadni. Hozzászoksz hogy független vagy bizonyos területeken, es ezáltal te egy probléma leszel nekik.  Ők azt akarják hogy mindenki passziv legyen, mindent elfogadjon, es azt csinálja, amit mondanak neki, és sose panaszkodjon, hanem csak kérvényeket, folyamodványokat adjon be mindig, amikor csak szüksége van valamire.  Könyörögj mint egy jó kis rabszolga, es mint az ókori görögök mondták: “minél magasabb szintü a civilizáció, amely a rendszertől függ amelyet az maga hozott létre, annál könnyebb azt lerombolni.  Megbuktatni.” A régi Róma nemcsak a különféle Vandálok es Vizigótok meg a többiek miatt Bukott el, amelyek kifosztották.  Egy hatalmas belső lázadás volt azon emberek  részéről, akiken uralkodtak,

 

 


AZON  EMBEREK LÁZADTAK  FEL, AKIKET AGYON ADÓZTATTAK, hogy fizessenek a Rómában élők luxusaiért es a közpénzből finanszirozott rendezvényekért – a napi rendezvenyekert, mint a kenyér es a cirkusz, hogy mindenkit egy boldog állapotban tartsanak, amint süllyedtek el a perverzitásaik es abnormális kilengéseik miatt.   A népnek amelyen uralkodtak, végül is elege lett, és ez nem először történt a birodalmak története során. És amint haladunk előre ebben az adott időben, az életünk egy felgyorsitási periódusban van, amikor hajtanak minket előre a céljuk felé, ami “egy nyitott ablak a lehetőségek felé”, mint Rockefeller maga mondta. Egy ablak, ne feledd, becsukódhat, és hát igy nekik mindig a célra fókuszálva kell maradniuk, ragaszkodva a kitűzött dátumaikhoz, különben elveszítik a kontrollt a folyamat felett.  Minden koordinálva van a közvélemény befolyásolására.   A közönség indoktrinálása – a köz-véleménykutatások azt mutatják, hogy az emberek benne vannak a buliban, benn vannak a hajófedélzeten.  Közeledik az idő, amikor ez eléggé nyilvánvaló lesz, mert az összes gyárakat, stb. kivitték Európából és Amerikából, és azok elmentek Kínába, és azt megtervezték már jóval mielőtt te, megszülettél, hogy  VÉGEREDMÉNYBEN EGÉSZ EMBERI KATEGÓRIÁKNAK NEM LESZ RENDELTETÉSE EBBEN a RENDSZERBEN.  Nem dolgozhatunk mi mind számítógépeken.  Nem mindenkinek fekszik ez.   Az embereknek különböző tehetségei vannak,  különböző dolgokat szeretnek, vagy utálnak, és ez a természet, ez természetes, de azoknak, akik a világot irányítják, és akik úgy látják a világot, mint ami az övék, és mindenki, aki benne van az övék.  HÁT MINDENKINEK EGY RENDELTETÉSE KELL  HOGY LEGYEN HOGY A RENDSZERT SZOLGÁLJA, különben kívül esik azon, és ezek tényleg azt hiszik, hogy a “felesleges kenyérpusztítóknak” nem szabad hogy joga legyen élni, hogy a “felesleges kenyérpusztítók” lehúzzák a rendszert, és hogy ezt a világot hatékonyan kell működtetni.   Ezért beszélnek állandóan arról, hogy pazarolunk – hogy elfogyasztjuk a planétát – az ő planétájukat, ne feledd, és ez igazán bosszantja őket, mióta csak azt tervezik, hogy az ő gyerekeik fogják irányítani ezt a világot az eljövő ezer vagy egymillió évben. Sokkal kisebb termelő brigádra lesz szükségük a világ kisebb lakossága számára, és az úgynevezett parasztságból sokat kihalatnak.  Utálom ezt a kifejezést, de ezt adták nekünk, amint azok térdig gázolnak a latyakban vagy kadmiumban és más nehézfémekben, és ezt szórják szét a földjeiken, mert nincs nekik semmi más.  Ez szándékos.  Ott fent ezek nem buták.  Pontosan tudják, mit csinálnak.  Olyan hibák, mint ez, nem történnek véletlenül, és higgyék el nekem, hogy az elit mindig törődik a saját életben maradásával, minden korszakban, mindig. És úgy elszakadtunk már egymástól, hogy mostmár csak leülünk és elmenekülünk a jelentől  az agyunkon belülre, boldog, boldog gondolatokba, amiket ismét általánosan népszerűsítenek nekünk fantáziákban, mert nem akarunk szembenézni a csúnya dolgokkal. Amikor már áttörtél mindezen és elmentél mellette és elrepültél felette, akkor már nem fogsz annyira aggódni és nem fogsz elhamarkodottan reagálni.  Eltökélt leszel, de nem lehet téged rászedni és meglesz az a képességed, hogy az igazat tanítsd másoknak, és remélhetőleg a gyerekeknek, még akkor is, amikor egy elképesztő csata előtt állsz, mert Ezek mindig a gyerekeket akarják harccal elszedni maguknak.  Az eljövő fiatalokat kell beprogramozniuk.  Az öregebbek úgyis mindig kihalnak.  Ez állandóan így megy.  Ezért hát, amikor látod, hogy mi közeleg, te félreállsz.  Hát, ne legyél negatív.  Dugd a fejed a homokba, és csak énekelgess.  Ott nincs negativitás.  De ha felfogod, hogy mi történik, akkor áttörtél. Az emberek a békét szeretik, még akkor is, ha fenyegetve vannak; elmennek egészen a falig, mielőtt elkezdenének visszaütni, és akkor egy szervezetlen csőcselékké válnak. Nincs közöttük kommunikáció vagy nincs tervük vagy bármi más, és ezek egy szervezettel néznek szembe. Ez a szervezet jól ismert.  Minden ott fent és mindenki ott fent összeköttetésben van egymással e globális tervprogram felé. A csendes világ, ahol mindenki csendesen dolgozik, mint a robotok, vagy a hangyák az ő beprogramozott feladatukon, és ezek megpróbálják neked ezt izgalmassá tenni, mert ezek “szeretnek téged”.  Ezek szeretnek téged.  A probléma mindig azokkal van, akik a kettő közé esnek, és akik kisebbségben vannak; azok, akik túllátnak az egzoterikuson [a népnek beadott primitív, szó szerinti mesén, ami mögött azonban rejtett értelem van], és akik fölé tudnak emelkedni a tömeg-propagandának, és akiknek nincs szükségük tömeg-formulákra és egy rituáléra vagy dogmára.  Na, most azt a trükköt kell végrehajtaniuk, hogy elvigyenek minket lépésenként, onnan ahol most vagyunk, egy másik valóságba, a mesterséges, programozott valóságba, olymódon, hogy mi ne vegyük észre az átváltást.  És ha egyszer ez megtörténik, biztos vagyok, hogy ezt úgy fogják majd reklámozni, hogy ez a nagy Megváltó, a dolog, ami megszünteti hogy az emberek aggódjanak az élet gondjai miatt, mert ez “jobb lesz mint a Válium”  Minden dolgot kétféle módon lehet nézni, sőt van a két oldalon túl még egy harmadik oldal is, amelyik mindent kontrollál ( mert  mindkét oldalt mindig a harmadik kontrollálja)  [azt kell itt érteni, hogy a Szabadkőművesek ügynökei irányítják mind a jobb, mind a baloldali, vagy az összes más szembenálló mozgalmat, csoportot.]  Minthogy a célprogramjuknak egy része mindig az volt, hogy kiküszöböljenek minden konfliktust, minden diszharmóniát, hát a férfiak és nők közötti diszharmóniát is ki akarják küszöbölni.  Ezek csinálhatnak valakiből egy hermafroditát ebben a másik virtuális világban; és még akkor is, egy újabb szempillantás alatt elhitethetik az emberrel, hogy az normális. Egészen mostanáig, a kontrollálás módszereit, mint mondom, igen tökéletesre fejlesztették ki, különösen amióta a TV bejött, és már generációk nőttek fel a TV-n lógva, úgy hogy a dadájuk a TV volt.  Az volt nekik az óvoda.  Az volt nekik a szülők helyettesítője.  Az adta nekik a véleményeiket,  amiket nekik előre gondosan kidolgoztak és megformáltak, és amiket aztán nekik át kellett venniük, azt hívén, hogy az az ő saját véleményük.  A média bele mered a szemünkbe minden éjjel, olyan emberekkel, akiket éveken meg éveken keresztül folyton láttunk, és hát akik nyilván sohasem tudnának szemrebbenés nélkül hazudni nekünk. Sok ember inkább meghalna, semmint hogy gondolkozzon; és valójában meg is halnak. Azt hiszem, a legfontosabb téma politikailag, az a tömegpszichológia lesz.  Ennek a jelentősége roppantul megnőtt a modern propaganda-módszerek megnövekedése által.  Ezek közül a legbefolyásosabb az, amit úgy hívunk, hogy “oktatás. A vallás is szerepet játszik, habár egyre csökkenő mértékben; a sajtó, a mozi és a rádió viszont egyre növekvő szerepet játszik.  Remélhető, hogy idővel akárki képes lesz akárkit akármire rábeszélni, ha képes lesz megragadni a türelmes fiatalokat és ha az Állam ellátja őt pénzzel és felszereléssel. Habár ezt a tudományt alaposan tanulmányozzák majd, az szigorúan az uralkodó osztályra lesz korlátozva.  A lakosságnak nem lesz megengedve hogy tudja, honnan is erednek az ő meggyőződéseik.  Amikor ez a technika tökéletesítve lesz,minden kormány, amely az oktatást irányítja egy generáción keresztül, képes lesz  biztonságosan kontrollálni az alattvalóit, anélkül hogy szükség lenne hadseregekre vagy rendőrökre. A tudományos társaságok még gyerekcipőben járnak. Várható, hogy a fiziológia és a pszichológia előrehaladása a kormányoknak sokkal nagyobb kontrollt ad majd az egyén mentalitása felett, mint ami most van még a totalitárius országokban is. Nitze lefektette, hogy az oktatásnak arra kell törekednie, hogy lerombolja a szabad akaratot, úgyhogy, miután a diák elhagyta az iskolát, az egész élete során képtelen legyen másként gondolkozni vagy cselekedni, mint ahogy az iskolai oktatói akarták volna. Diéta, injekciók és parancsok együttesen fogják azt eredményezni, már a korai gyerekkortól, hogy produkálják azt a fajta karaktert, és azokat a fajta hiteket, amiket a hatóságok kívánatosnak tartanak, és a hatalmaknak bármi komoly kritikája pszichológiailag lehetetlenné fog válni. Kezded mostmár megérteni, hogy miért merednek rád mások olyan bután, a szemüket elfordítva, üveges szemekkel, amikor elkezded elmondani nekik, hogy mi is történik most?  Kezded már látni, hogy miért?  Nemcsak arról van szó, hogy ezek azt akarják, hogy ne akard megérteni a dolgokat.  Látod, itt az is van, hogy az emberek nem tudják megérteni.  Mert kiütötték őket. Az uralkodók és az uraltak közötti veleszületett (genetikai) különbségek növekedni fognak, amíg végül azok szinte különböző fajták lesznek. Hasonló módon, a tudományos uralkodók egyfajta oktatást fognak adni a közönséges embereknek és nőknek, és egy másfajtát azoknak, akik kezükben tartják a tudományos hatalmat. Ezért állították fel az alapítványok a különböző kombinációkat és adományokat, ösztöndíjakat az egyetemeken.  Az ösztöndíjakat ajánlották mint járható utat.  Minden ösztöndíjat arra hoztak létre, hogy a technokraták bandájába újakat és engedelmeseket verbuváljanak, akiket majd beindoktrinálnak, hogy ők kontrollálják a többi embert. Gondoljunk bele ebbe.  Itt egy katonai stratégiát látunk, egy olyan csoporttól, akik háborúban álltak veled és a szüleiddel és a nagyszüleid szüleivel, és mindazokkal, aki előtted voltak, végig az egész történelmen – mindig háborúban voltak veled.  Ezek odatesznek neked egy sakktáblát.  Ezek rátesznek téged a sakktáblára. Te ebbe beleszületsz, és nem is tudod hogy rajta vagy a sakktáblán. Nem is tudod, hogy egy játszma folyik, mert a szüleid sem tudták, így ők sem figyelmeztettek téged. Most itt van nekünk egy  virtuális valóság, amit az egész világ adófizetői finanszíroznak, és ez ment már régóta, a nagy játékosok együttműködése révén. Most a trükk az, hogy lépésről-lépésre vezessenek téged, de főként a gyermekeket, akiket ők már programoznak is, mint egy modernizált tudományos technikával, arra, hogy akarják a változást; és azok a gyerekek sohasem fogják tudni, hogy ők egy változáson mentek keresztül. Kezdetben ez olyan lesz, mint felébredni, mint ahogy mindig felébredünk, felébredni mint sajátmagunk, mindaddig 

 

 A birodalom-építés csak egy üzleti bekebelezés, amíg végül egy világ-vállalatuk lesz, ami mellesleg már itt is van. Legfelül nincs független vállalatok közötti versengés.  Nekünk csak úgy tűnik, hogy van.  Így hát az ötletcsinálók leülnek és azt mondják: “Ugyan mit is csinálhatnak ezután azok a parasztok?”  És behozzák a nagy filozófia és történelem professzorokat: Ezek végig mennek az összes történésen  amik a múltban történtek és végig mennek a “megtörténhet-e ez megint?” formulákon.  Szerintük minden csak egy formula a társadalomban, mintha minden a dolgok természetes apály-dagály áramlása lenne.  Ha előre tudják látni hogyan jön az áramlás, akkor meg tudják jósolni, hogy mi fog következőként történni.  Ezt így csinálják.  Ők azt hiszik, hogy ez tudományos, ennél fogva így terveznek előre, de a felnövő lakosságot is kondicionálják, arra hogy mit várhatnak az életünk során – hogy hogyan reagáljanak rá, és hogyan engedelmeskedjenek neki. Ha megnézzük a nagy, híres családokat, akkor látjuk a nagyon gazdag családok. Valószínűleg mindig őrült, ostoba, idióta sztorikat adnak nekünk, nagyon hasonlóan a Rothschild-ok hoz, hogy állítólag ezek csóró, csontot-rongyot-gubadarabot adó-vevőházaló kereskedők voltak. Feljutnak oda, keresztül az üzleti kavarás-keverési és a gyilkos legázolási fázison, meg ez az egész, meg a törvénytelen dolgok; és ha egyszer már túljutottak ezen, és mindenkit meg tudnak vásárolni, hát akkor már tiszteletre méltóak. Ez, mindenkorban volt, EZEK  gyilkoltak az útjukban, fel egészen a csúcsig Minket becsapnak, csalók-szélhámosok -  meg az összes többiek, végig egészen napjainkig – írókat és történészeket bérelnek fel, hogy azok írják meg az ő történetüket és virágozzák fel.  Parfümözzék be, és csináljanak belőlük olyan nagyszerű és óriási embereket, akik segíteni akarják a politikusokat és irányítani akarják az emberek életét, mert ők mostmár olyan nagyon tiszteletre méltóak.  Nem kell már banditákat felbérelniük, hogy azok legyilkolják a versenytársaikat.  Ez a valóságos világ.  Ez a valódi világ amiben Élünk. Annak az oka, hogy miért mennek el olyan messzire, hogy az szinte már egy bizarr, tudományos-fantasztikus fikciónak tűnik, hát annak az oka az, hogy ők maguk annyira félnek a néptől, mert gyanítják, hogy “talán ott lent a nép között is vannak jó emberi pszichopaták, akik még nem jutottak fel ide, és talán át akarják venni a hatalmat tőlünk.”  Ezért ezek túlzó szélsőségekbe mennek, hogy védelmezzék a rendszerüket, ami nem emberi.  Ez egy idegen  pszichopata szisztéma, ami a profiton, a nyomoron és a félelmen alapszik.  Így irányítják a rendszert. Egyrészt, félelmet ültetnek beléd, anélkül hogy megmagyaráznák neked, hogy miért jutottak ezekre, a következtésekre, mármint, azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni, viszont a közönséget ez megijeszti. Ettől meg kell rémülnie a középosztálynak is, mert ez valami olyat mond a középosztálynak, amit már régóta gyanítottak.  Ez a idegen pszichopata elit határozottan meg fog szabadulni a középosztálytól, mert az elit nem aggódik az alacsonyabb rangú emberi  pszichopaták miatt, akiknek kevesebb hatalma van, vagyis az alsóbb néposztályok miatt, hogy azok felugranak oda a magasba és átveszik a hatalmat.  Az idegen  elit amiatt aggódik, hogy a középosztály egyes tagjai teszik ezt. Nem érdekli őket, hogy milyen mozgalomról van szó.  Ezek érzékelik a közvéleményt, és mint a kaméleonok, felveszik azt a hozzáállást, ami a mozgalomhoz kell, és vezetővé válnak.  Így jutnak fel a tetőre. Elektromágneses impulzusokkal működő fegyvereket MPW), ahogy ők nevezik, már évek óta használnak.  Ez egyáltalán nem új, és ezt már alaposan használták és kipróbálták az elmúlt években.   Ezt széles körben használták; és kinek a kezében van mindez a fegyverzet?  Az elitnek, ott fent.  Ki képes arra, hogy mindannyiunkat sterillé tegyen?  Az elit, ott fent.  Nekik mindez megvan.  Kinek van meg a képessége, hogy a középosztályt forradalmivá tegye?  Hát ez azért lesz, mert az idegen  elit őket és a többieket [direkt] olyan helyzetbe hozza, hogy azzá váljanak.  Minden amit ott említenek, azért Lesz, mert az elit maga fogja azt okozni. Amikor egy pár evvel ezelőtt azt mondták nekünk, hogy a nyugati férfi spermaszáma 75%-kal csökkent az 1950-es évekhez képest, annak egy ébresztő felhívásnak kellett volna lenni mindeni számára, de csak egy hümmögés volt a válasz.  Hat ennyire meg vagyunk butítva. Neutronfegyverek kifejlesztése, amelyek elpusztítják az élő szervezeteket, de az épületeket nem, és amik ez által különlegesen alkalmas fegyverek lesznek a rendkívüli etnikai tisztogatásra (népirtásra) egy olyan világban, amely egyre inkább túlnépesedett. Az a céljuk, hogy csökkentsék a népességet; így hát kikkel kezdjék?  Ezt már jóval ezelőtt  megvitatták. Vezető nélküli robotszállító járművek lehetővé teszik “halálos erő alkalmazását emberi beavatkozás nélkül; anélkül hogy ezzel kapcsolatban törvényes vagy etikai problémák vetődnének fel.”  a kémiai, biológiai, radiológiai, és nukleáris fegyvereknek és készülékeknek a ”kimondott használata,” amiket vezető nélküli járművek vagy lövedékek szállítanak. Nekik már megvan mindez, a technológia. Ismét, ezek azzal kezdik, hogy messze kitolják azt a jövőbe, mintha egy nap ők képesek lennének majd mindezt megtenni.  Csak nem küszöbölték még ki az összes lehetséges hibákat, a szerkentyűkön amit használni fognak, hogy mi csak gondoljuk azt, hogy “Ó, ma még nem lehet bajunk; ez még a jövő zenéje.”  Hát ez már mind rég megoldott dolog.  Ez valójában egy előrejelzéses programozás (hogy előre hozzászoktassanak minket a gondolathoz, Ők adják nekünk az oktatási rendszert, de nemcsak odaadták nekünk és előmozdították az oktatási rendszert.  Ők irányítják is az oktatási rendszert világszerte.  Ők Döntik el, hogy mit fognak beletölteni a gyerekek fejébe.  Hivalkodnak azzal, hogy mennyi forradalmat csináltak a történelem során, és hogy hogyan voltak ők ott azok mögött.  Egy állandóan folyó forradalomról beszélnek. Ez egy vallás, egy határozott vallás, amely nem enged téged be a templomaikba, hacsak nem csatlakozol hozzájuk.  Amint elmegyünk ezek mellett a szabadkőműves-páholyok előtt, azt gondoljuk hogy ezek csak kis klub-összejöveteli helyek, de ezek nem azok.  Ezek valójában templomok.  A Templom, az egy vallásos kifejezés, és muszáj csatlakoznod hozzájuk, ha azt akarod hogy beengedjenek; és jótékony munkák álarca mögött ezek irányítják a társadalom menetét egy adott irányba, és ezek mind együttműködnek egymással. Ezek ott vannak a világ minden országában.  Irányítani a népek kultúráit.  Irányítani a kultúráknak a korhoz való igazítását, és megváltoztatását – ezek irányítják a társadalmi változásokat azokon a kultúrákon belül. MI EGY SZABADKÖMÜVES VILÁGBAN ÉLÜNK ÉS AZ HALÁLOSAN, NAGYON-NAGYON  KOMOLY. És fogalmad sincs arról hogy hány kéz nyúl bele mindendologba.  Ha egy kéz belenyúl valami dologba, az  MINDIG  az  õ  kezük. A föld által leirt pálya nem ugyanaz most, mint amit a jövő évben fog leírni, és emiatt a korábbi időkben sok jégkorszak volt.  Még akkoriban is, a tudós-csoportok lyukakat fúrtak az Északi Sarkon és az Antarktiszon, és ott a korábbi jégkorszakok egymás feletti rétegeit találták. Így meg tudták mondani, hogy mikor volt melegedés, mikor volt lehűlés; melegedés és lehűlés.  Virágpor volt és különféle más dolog belekeveredve a különböző rétegekbe.  Amin mi keresztül megyünk, az egy természetes jelenség, amit valamikor így tanítottak az embereknek, amikor még egy kicsit jobb volt az oktatás.  Az embernek tudatában kell lennie, hogy ki tudja, talán ezer jégkorszak is volt már a múltban? Namármost, mi történik egy jégkorszak után?  Hát azt azért hívják jégkorszaknak, mert egy “Jégkorszakban vagy.”  És mi történik akkor, amikor az embernek melege van, és már nem vagyunk a jégkorszakban?  Hát, akkor melegedés van.  Felmelegszünk egy bizonyos szintig, aztán különféle dolgok történnek.  Ezek egyes részei mini jégkorszakok, más részei pedig mini melegedési korszakok.  Nem kell mindjárt az egyik végletből a másikba menni. Egy természetes rendszerben ez roppant ritka lenne, hacsak nem adsz egy kis lökést neki a tudománnyal, ami viszont könnyű.  Ez ma már óvodás dolog. Igen, egy Jégkorszak után meleged van, és ezért nem éltünk egy Jégkorszakban az elmúlt párezer év óta.  Egy MINI-MELEGEDÉSI KORSZAK VOLT a KÖZÉPKORBAN, amikor egy párszáz évig nem is fűtöttek a házakban, még főzés céljából sem.  Mert túl meleg volt, és ez Európában volt.  De azután visszatért a hó, a tel, és így tovább. Annak a történetét, a feljegyzéseit, hogy valamikor mit figyeltek meg, tanulmányoztak és jegyeztek fel, azt egyszerűen eldugták és kivették az újabb kiadású könyvekből.  EZÉRT ÚJÍTJÁK  FEL  FOLYTON  AZ  ISKOLAI  KÖNYVEKET, amiket két vagy talán három CÉG ad ki, azok a cégek,  AMELYEK a VILÁGOT IRÁNYÍTJÁK.


 FOLYTATÁS KÖVETKEZIK

 S.S.ANDORÁS