2011-04-25

TITKOLT DOLGOK






Titkolt dolgok: féregjáratok és idöutazás



A féregjáratok, és az ebböl adódó idöutazás és mélységi ürutazás lehetösége valós dolog. Az ezzel kapcsolatos tudományos ismeretek jóval de jóval elöbbre állnak mint ami a jelenkori , „kisembereknek szánt“, erösen intézményesített tudományban el van ismerve. Valójában létezik egy jóval fejlettebb, „fekete tudomány“ is. A globális elit már évtizedek óta kapcsolatban áll földönkívüliekkel, aminek köszönhetöen létrejött egy a mélységi földalatti katonai bázisokon kialakított, szigorúan titkos kutatási rendszer, és emberek szük csoportja több ezer évvel magasabb fejlettségi szintre került a maradék emberiségtöl az ET-ktöl kapott ismereteknek köszönhetöen. Tudom, hogy ezek nem könnyen hihetö dolgok, és félek is, hogy a magyarság ezen helyzet tudatosításával, és ezen dolgok megértésével is úgy lesz, mint anno az 1940/50-es években volt a rádióhullámokkal, amikoris sokan még akkor se akarták elhinni, hogy létezhet egy számukra teljesen érzékelhetetlen elektromágneses spektrum  a  „levegöben“, amikor az elsö rádiókészülékük megszólalt a konyhájukban, hanem inkább szétszedték azt, és keresték benne a kisembereket.


Már Albert Einstein általános relativitáselmélete is leszögezte, hogy a tér és az idö valójában „görbe“, és függvénye olyan dolgoknak mint a gravitáció, s hogy emiatt például a háromdimenziós térben, amiben élünk, a háromszög szögeinek összege sem pontosan 180 fok. Aztán kimondja még, hogy az idö nem "abszolút" az univerzumban, nem telik mindenhol egyforma mértékben, hanem mindig viszonyított (relatív) egy adott helyhez, ami már önmagában is posztulálja az idöutazás lehetöségét.




Az idö kimondottan a fizikai anyag egyfajta tulajdonsága, és nem telik teljesen egyformán már magának a Földnek a gravitációs terében se!

http://nol.hu/tud-tech/einsteinnek_igaza_volt__aki_felhokarcolo_tetejen_lakik_gyorsabban_oregszik

Mint ahogy a cikk is írja, már egy lábnyi (30 centiméternyi) magasságnövekedés is a másodperc 90 milliárdod részével gyorsítja az idő múlását, arányban a gravitációs erö csökkenésével. Az idö lassabban telik ott, ahol erösebb a gravitációs tér. Az idö múlásának gyorsasága összefügg a mágnesességgel is!

De Einstein rájött más dolgokra is, ö volt az, aki lerakta az ún. Einstein-Rosen hidak, más szóval féregjáratok (vagy féreglyukak) elméletének alapjait is:

http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9regj%C3%A1rat

S mint ahogy a sulinet cikke is írja:

http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2000/0021/lyukak/lyuk.html

"Az Einstein-féle általános relativitáselméletnek számos, a józan ész számára meghökkentő következménye van. Közülük is talán a legbizarrabbak az úgynevezett féreglyukak: olyan „alagutak” a téridőben, amelyek kapcsolatot teremtenek két különálló világ vagy a mi világunk két távoli pontja között. Nemrég egy orosz elméleti fizikus olyan átjárható féreglyukak létezésének lehetőségéről számolt be, amelyek kellően stabilak és elég nagyok is ahhoz, hogy rajtuk keresztül akár intergalaktikus kapcsolatot létesítsünk...
A féreglyukak számos paradoxonra vezetnének (egyebek között lehetővé teszik az időutazást!)





A talán kissé meghökkentő lehetőséget - bár ebben a témakörben majdnem minden elképzelés rendelkezik ezzel a tulajdonsággal -, hogy univerzumunk egy féreglyuk, más néven Einstein-Rosen híd belsejéből született, Nikodem Poplawski (Indiana University) vázolta fel legújabb tanulmányában"




A jelenkori szigorúan eltitkolt valóság az, hogy a wikipédia és a sulinet állításaival szemben a féregjáratok létezése már messze nem elméleti, hanem nagyonis gyakorlati, Poplawski elmélete pedig helyes (bár valószínüleg még ö se tudja).


 A féregjáratok létrehozásának technológiáját kb. 30 évvel ezelött megkaptuk a szürke ET-ktöl, mert igen,  ezt a „trükköt“ használják a tölünk jóval fejlettebb civilizációk is a mélységi  ürutazásra, s ennek köszönhetöen gyakorlatilag már mi is egy perc (!) alatt képesek vagyunk teleportálni bárkit a Marson levö titkos katonai ürbázisunkra, lásd például ezt a cikket:





Eisenhower dédunokája nem kíván a Marson levö titkos emberkolónia lakóihoz csatlakoznihttp://www.examiner.com/exopolitics-in-seattle/whistleblower-laura-magdalene-eisenhower-ike-s-great-granddaughter-outs-secret-mars-colony-project




Féregjáratok segítségével már képesek vagyunk eljutni távoli csillagrendszerekbe is. Igen, már most. De az egész el van titkolva.




A féregjáratok gyakorlati létezésére egyébként az ET-ktöl függetlenül is rájöttünk, még valószínüleg az 1940-es években. Az egész akkor kezdödött, amikor egy amerikai hajógyárban gigantikus elektromos töltés alkalmazásával próbáltak hajótesteket összehegeszteni, s amikoris nagyon fura dolgok történtek: a hajótest közelében található kisebb alkatrészek egyszerüen eltüntek, valahova teleportálódtak. Mint késöbb kiderült, a hajótest körül egy ilyen Einstein-Rosen híd (féregjárat) alakult ki.

http://divinecosmos.com/index.php/start-here/articles/337-new-philadelphia-experiment-revelations-part-i

Ennek a felfedezésnek köszönhetöen jött létre késöbb az ún. „Philadelphia Experiment“, melynek részletei máig titkosak.

http://www.philadelphia-experiment.com/

„Rossz nyelvek“ szerint az amerikaiknak már akkor az 1940-es években sikerült egy hajót több tíz mérfölddel messzebbre teleportálniuk ezen kísérlet keretében! A bizarr történetröl késöbb, a nyolcvanas években film is készült:

http://www.amazon.co.uk/Philadelphia-Experiment-DVD-Nancy-Allen/dp/B003TFUJMW/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1297338687&sr=8-1




A féregjáratok kialakulása összefügg a(z elektro)mágnesességgel. A mágnesesség az a „mágikus erö“, amit bár tökéletesen tudunk matematikailag modellezni, azt viszont egyáltalán nem értjük máig se, miért jön létre, és hogy mi is lehet a lényege, s hogy miért is van hatással nemcsak a térre, de az idöre is.




  De nem megyek további részletekbe a féreglyukakat illetöen, mert az felül lenne minden jelenlegi (kis)emberi felfogóképesség határán. Esetleg annyit, hogy az ET-ktöl átvett technológiák segítségével ún. pszichés tulajdonságokkal rendelkelkezö emberek agyhullámainak felhasználásával  is tudunk féregjáratokat létrehozni. Az egész azt  a (nyilvános)  emberi tudománny által idáig keményen elvetett nézetet látszik igazolni, hogy spiritualitás (a lélek) és a fizikai világ „létrehozása“ közt komoly összefüggések vannak, s ahogy ez a weboldal is írja:

http://mkh.web4.hu/cikk/az-ebredes-cimu-film-szovegvaltozata

"Néhányan odáig elmennek, hogy azt mondják, a magasabb tudásra való törekvés ördögi dolog.És bár más szinten, ugyan ez a helyzet sok tudóssal is. Megértik a dolog mechanikáját, de sokan elutasítják, hogy a spiritualitást vigyenek bele és ragaszkodnak a mechanikus törvényeikhez. Mindkét megközelítés önmagában hibás, mert egyik sem veszi figyelembe a másik érveit és egyik sem veszi figyelembe vagy ismeri el az érzések és érzelmek valódi természetét. Viszont az érzések és érzelmek a megoldás kulcsai. Az érzéseken és érzelmeken keresztül jön létre és ölt formát a valóság."






Ennek a pár sornak azon emberek szemében, akik tudnak ezekröl a féregjáratos és teleportálós technológiákról, ugyancsak bizarr, kettös értelme van...

Akit esetleg bövebben érdekelne a téma, az keressen utána a  „Montauk project“-nek, és az ún. „Montauk chair“-nak.

S végül hadd jegyezzem meg, hogy mindezt tölük kaptuk:


Így telepatikusan, agyhullámok segítségével tudunk kommunikálni velük (érdemes végig megnézni):

http://video.google.com/videoplay?docid=2812084192530401757&hl=en#


Project Camelot interviews Bill Hamilton
ENGLIS
http://video.google.com/videoplay?docid=2812084192530401757&hl=en#docid=-2166967237052946387


A félelmetesen kifinomult elmeprogramozó és elmebefolyásoló technológiáikat is tölük kapták a globalista titkosszolgálatok.

FORRÁS **http://www.pokolraveluk.com/