2011-05-21

Izraelben máglyára vetik Barack Obamát, a gaz antiszemitát



Vasárnap este kezdődik és másnap hajnalig tart Izraelben az az össznépi szokás, amelynek során a föllobbanó máglyákra az idén nem a palesztin politikusok és más zsidógyűlölők képeit, bábuit vetik, hanem elsősorban Barack Obama amerikai elnökét, aki célzást tett arra, hogy a jövőbeni palesztin-izraeli béketárgyalások alapját az 1967-es határokra történő visszavonulás képezi.

Már csak alá kell gyújtani

Barack Obama csupán azt közölte Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnökkel, hogy a fölújítandó izraeli-palesztin béketárgyalások alapját az 1967-es határoknak kell képezniük. Magyarán szólva, Izrael vonuljon vissza az úgynevezett hatnapos háborúban elfoglalt palesztin, illetve a Golán-fennsíkon a szíriai területekről. Amely kivonulást egyébként 1967 óta számos nemzetközi (természetesen antiszemita) határozat is szorgalmazza, ám azokat Izrael, amerikai támogatással mostanáig mindig figyelmen kívül hagyta, szabotálta. A második világháború utáni időszakban a világon nincs még az izraeli-palesztin konfliktushoz hasonló eset. Egy sereg nemzetközi határozat ellenére az égvilágon semmi nem történik, mert az Egyiptommal aláírt különbéke fejében elhagyott Sinai-félszigetet és a Golán-fennsík keleti részét leszámítva Izrael véglegesen nem vonul vissza a megszállt területekről, hanem erőteljes zsidótelepítéssel folytatja az 1967-ben megszállt – részben annektált – területek etnikai és vallási összetételének az erőszakos megváltoztatását.

A máglyára kerülő Obama-plakát
Így állt elő az a helyzet, hogy a negyvennégy esztendeje folyó, majd mindig megakadó tárgyalgatások közben csak Ciszjordániában több mint 300 ezer zsidó telepes rendezkedett be a megszállt palesztinai területeken. Nos, Barack Obama két nappal ezelőtt azt mondta Binjámin Netanjáhunak, hogy ha békét akar, legalább beszéljen az 1967-es határokról a palesztinokkal. Más lapra tartozik, hogy, amint az elődeinek, Obama keze is meg van kötve a választási kampányát finanszírozó zsidó lobbi részéről, s nagyon úgy néz ki, hogy a Fehér Ház jelenlegi ura is csak egy újabb időhúzó, a palesztinokat áltatni és altatni akaró kijelentést tett az 1967-es határokra történő visszatérés említésével. Amely elképzelésnek ugyanaz lesz a vége, mint a korábbi amerikai elnökök kezdeményezéseinek: egy darabig tárgyalgatnak, majd Izrael antiszemitizmust kiáltva látványosan megsértődik, miközben a zsidótelepek rendületlenül épülnek tovább, teljesen rátelepednek a palesztinok életterére, s a végén már nem lesz miről tárgyalni. Az már csak hab a tortán, hogy a fentebb vázolt folyamat, tárgyalási stílus szüli a Hamászt, az Iszlám Dzsihádot és a hozzájuk hasonló szervezeteket, amelyek már nem hisznek Izrael békeszándékában, s amelyeket vígan lehet antiszemitázni, terroristázni.
Izraelben össznépi szabadidős tevékenységnek, történelmi emlékezésnek számít, főleg az ifjúság körében a Lág bá-Omer elnevezésű, az idén vasárnap este kezdődő szokásos máglyagyújtás. Nos, a gaz antiszemita Barack Obamát ábrázoló, erre a célra sokszorosított plakátokat az idén alágyújtósnak, tűzgerjesztőnek használja a zsidóságukban mélyen megbántott izraeliek népes csoportja. Azért, mert Obama merészelte megemlíteni az 1967-es határokra történő visszavonulást. Ittámár Ben G'vír, az Otthonunk, Izrael nevű parlamenti kormánypárt (pártelnöke: Ávigdor Lieberman, Budapest díszvendége – H. J.) egyik vezető politikusa több száz, Obamát ábrázoló plakátot nyomtatott, osztott szét egész Izraelben Lág bá-Omer előtt, hogy aztán az egész országot lefedő máglyarakás idején megégethessék az antiszemita gojt. Obama képmását már tavaly is elégették Izrael-szerte (képek és videó itt), s újdonságként az idén Obama-bábukat is máglyára vetnek.

Itt még csak Hánija és Abbász az alágyújtós

Ittámár Ben G'vír honatya meg is magyarázta a Válláh!Hádásot izraeli hírportálnak a nemes kezdeményezés indítékát: „Igyekszünk megmagyarázni az ifjú nemzedéknek, hogy valójában kik is a zsidók gyűlölői. Amikor én voltam fiatal, általában Jasszer Arafat képeit égettük el, de a mostani Lág bá-Omer napján Obama lesz a legnagyobb csillag a máglyán”. A mellékelt fotón a deszkák és egyéb fahulladékok közé Izraelben már elhelyezték az Obamát ábrázoló színes szórólapokat, rajtuk a következő fölirattal: „Vigyázat! PFSZ-ügynök a Fehér Házban”! Izraelben a máglyák már állnak, most már csak alájuk kell gyújtani.
Hering József
KURUC