2011-05-23

Hangosak a fasz magyarok.*EZT SE FELEJTSD EL .*






"Figyelem! A következő bejegyzésekbenben előfordulnak majd olyan kifejezések, amelyek egy szemléletes példával élve olyanok mint a tehénlepény az oltáron. Egyik vallás követőinek a legszentebb dolog, amíg a másiknak meg szentségtörés. Aki úgy érzi bármilyen formában is sérti, sértheti az, nézegessen inkább naplementés képeket ! Akinek ez nem tetszik, és ennek ellenére továbbolvas, az egy idióta! A feljelentését természetesen megteheti az itt felsorolt elérhetőségek egyikén, utána meg bátran jelentkezhet a hozzá legközelebb eső kórházban, ahol tűzoltó slag segítségével kap beöntést, majd rektális vizsgálatot hajtanak végre rajta. Természetesen szintén a tűzoltó slag segítségével. Nem azért, mert beteg lenne, hanem azért, mert megérdemli."



Már kezd elegem lenni ebből a zsidó önsajnáltatásból.
Nekem nem azért fáj a fejem mert hallom a holokauszt szót hanem nagyon elszomorít ha hallom a
TRIANON szót.







Semmi gond, szabad a zsidokrol verset irni!Az Alkotmánybíróság szerint művészeti alkotásban lehet magyarozni, de zsidózni is Magyarországon

2009-08-27: Politika rovat

Nemrégiben dr. Regös Péter, magát zsidó származásúnak valló személy, magyar nemzeti jelképeinket meggyalázó verse hozta lázba a közvéleményt. A szerző interneten terjesztette a "művét", ocsmányságaival kitért a Szent Koronára, de nem kímélte nemzeti imádságunkat, a Magyar Himnuszt sem. Ami sok, az sok, dr. Völgyesi Miklós, az Október 23. Bizottság Alapítvány tiszteletbeli elnöke feljelentetést tett ez ügyben - tartva a provokációtól-, ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr Főkapitányságon.

A BRFK válasza ma érkezett meg, miszerint nem tartják megalapozottnak a bűncselekmény gyanúját és nem indítanak nyomozást e témában. A BRFK válaszlevelében hivatkozik a 13/2000-es Alkotmánybírósági határozatra, miszerint a művészeti alkotásokat megilleti a szólás szabadsága.
Felmerül a kérdés, hogy hogyan tekinthető művészeti alkotásnak egy ízléstelen, nemzetgyalázó iromány?
De annál is izgalmasabb, hogy vajon mi történne akkor, ha egy magát magyarnak valló költő zsidó jelképeket hurcolna meg művészeti alkotás formájában? Hiszen a nevezett AB határozat, amennyiben nem alkalmaz kettős mércét, megengedi a cigány és zsidó, azaz bármilyen nemzet vagy vallási, etnikai közösség értékének a művészet égisze alatt történő lerombolását.
A magyarság az erkölcstelen törvényein keresztül folyamatosan veszíti el a tartását. A jogalkotók megkeményíthetnék, napjainkban azonban ezzel szemben elpuhítják a nemzet gerincét.
A 13/2000-es AB határozathoz hasonló alattomos rendeletek vezetnek oda, hogy a szomszédos országok lenéznek minket és ezért ahol csak tehetik, belénk rúgnak.
Mert mi, magunk, Magyarországon, a jogszabályaink árnyékában hagyjuk, hogy egyes zsidók magyarozzanak. Mindeközben túl nagy energiákat fektetünk a védekezésbe, nehogy azt gondolja rólunk a közvélemény, hogy mi, a saját hazánkban, az ilyen "műalkotásokra" vagy akár a Sas Kabaré, Heti Hetes vérlázító, nemzetgyalázó poénjaira válaszolva, Uram bocsáss, néha-néha zsidózunk.




------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Írója: dr. Regös Péter, Magyar Zsidók Világszövetsége szóvivője, ismert antifasiszta, humanista, anti-rasszista, liberális. Fogadjátok szeretettel!

Hangosak a fasz magyarok,
Fajtiszták, mint az olaszok.                   
Buták, mint az oroszok
S úgy végzik, mint a karthágó'k.               
Lesózzák a földjeiket,
Felszámolják történelmüket,
Eltűnnek majd nem sokára,
Elmennek a bús picsába.
Úgy rühelem minnyájukat,
mocskos, gyilkos falkáikat,
s mikor himnuszukat hallom,
felfordul a teli gyomrom.
Panaszkodnak, nyavajognak,
Ök sehová sem tartoznak,
Mindenki az ellenségük,
Nincsen nekik kistestvérük.
Mindenki utálja őket,
Magyar férfiakat, s nőket,
Mindegyiküket megvetik,
De egyiküket sem szeretik.
Elveszett tekintélyüket féltik,
De mások a nyelvüket sem értik,
Nem tartoznak nyelvcsaládba,
Csak a tetves, bús picsába.
Európába keveredtek,
Emberekké nem vedlettek,
Ázsiai majmok még ők,
Zsivány Trianon-védők."



A valaszom:

Hangosak a metélt faszok,
Fajtiszták, mint az brazilok.
Buták, mint az cigányok
S úgy végzik, mint a bodzarágók.
Hazudnak, mint a vízfolyás,
Egész országuk egy nagy lopás,
Eltűnnek majd nem sokára,
Nukleáris bomba lyukába.
Úgy rühelem minnyájukat,
mocskos, gyilkos falkáikat,
s mikor pajeszos fejüket látom,
felfordul a teli gyomrom.
Panaszkodnak, nyavajognak,
Csak pénzt számolni tudnak,
Mindenki az ellenségük,
Nincsen nekik kistestvérük.
Mindenki utálja őket,
Zsidó férfiakat, s nőket,
Mindegyiküket megvetik,
De egyiküket sem szeretik.
Gazemberek és csalók,
csak a kemencébe valók.
Babilonban rabnak fogták
Egyiptomból kihajtották
Romaiak is irtották
Számtalanszor rajta kapták
minden helyen ahol látták.
Európa betegsége
A Palesztinok szenvedése
Az USA-ban karba fogták
Azokat is kirabolták
Uralják most a híreket
újságokat, tévéket
Hollywood is tiszta zsidó
De nem kel már a szar videó,
agymosás meg buzi filmek
elege van már mindenkinek.
AIPAC is a végét járja
Ébredezik már az árja.
Ki lesznek zavarva a picsába.
Az egész világ lassan ébred
Nem kell mar a kóser méreg,
Nem lesz kinek panaszkodni
Szarnak sem kell már a flódni
Hazudhattok akárkinek
Senki nem fog hinni nektek
Tetves keleti uzsorások
Zsivány,retkes -tetűhintások."
                                                                                   
Szerkesztette *S.S.A.